Balassagyarmat

A Wikitravelből
Balassagyarmat

Default Banner.jpg




Balassagyarmat
noframe
Általános adatok
Népesség: 15 856 (2014)
Terület: 23,74 km²
Koordináták: É 48° 4' 43", K 19° 17' 39"
Behívószám: 35
Irányítószám: 2660
Honlap: Balassagyarmat hivatalos honlapja



Balassagyarmat Nógrád megye második legnagyobb városa, a megye kulturális központja.

Háttér[szerkesztés]

Története[szerkesztés]

A városról 1244-ből származik az első írásos emlék. 1437-ben mezővárosi rangot kapott. A török először 1552-ben foglalta el Gyarmat várát, majd 1593-ban a megszökött őrség felgyújtotta a várat. Másodgyára 1664-ben elfoglalták és felrobbantották a várost. Az újjáépítés csak 1690-ben került sor.

A dualizmuskori Balassagyarmat előrehaladt a városiasodásban, de mivel a mezővárosi rangot az 1871. évi községi törvény megszüntette (1886-tól címként is megszűnt), a rendezett tanácsú városi ranghoz szükséges feltételek biztosítását és a többletadót pedig nem vállalta a település, ezért nagyközséggé alakult és 1923-ig így működött.

A település az első világháború és az azt követő forradalmak idején fontos szerepet játszott. ipari munkások) visszaszorították az Ipoly túlpartjára, ezt nevezi a helyi köznyelv csehkiverésnek.

A település rangja 1923-ig nagyközség, 1923–1929 között rendezett tanácsú város, majd 1929–1950 között megyei város volt. Az 1950-es megyerendezés során politikai okokból Salgótarjánba tették át a megyeszékhelyt , bár a megyei tanács Balassagyarmaton alakult meg és átmenetileg itt is működött 1952-ig, amíg az új székhelyen megteremtették a működési feltételeket. Egyes megyei szervek később is a régi helyükön maradtak, a megyei bíróság és ügyészség ma is itt működik.

Nevezetességek[szerkesztés]

Természeti örökség[szerkesztés]

A város határában folyik az Ipoly folyó, aminek partja kitűnő szabadidős helysín az Ipoly-parti sport- és szabadidőcentrummal.
  • Nyírjes
Balassagyarmat külterületén található a Nyíres és a nyírjesi tavak, amiket a környező források töltenek fel.

Múzeumok[szerkesztés]

  • MNM Palóc Múzeum (Palóc liget 1.) [1]
  • Civitas Fortissima Múzeum (Bajcsy-Zsilinszky út 8.)
  • Pannónia Motorkerékpár Múzeum (Kossuth Lajos út 1.)
  • Városi Képtár (Civitas Fortissima tér 5.)

Templomok, egyházi épületek[szerkesztés]

  • Református templom (Ady Endre utca 10.)
  • Balassagyarmati evangélikus templom (barokk, 1785–1786 között, tornya 1793–1794 között épült; Kossuth Lajos út 36–38.)
  • Bosco Szent János szalézi rendház és templom (1935; Kossuth Lajos út 41.)
  • Római katolikus Szentháromság-templom (barokk, 1740–1746 között épült; Rákóczi fejedelem útja 20.)
  • Mária a Szentlélek Mátkája templom (1995–1998 között épült; Perczel Mór – Honti utca sarka)

Egyéb épületek[szerkesztés]

  • Egykori vármegyeháza - klasszicista, Kasselik Ferenc tervei alapján 1832–1835 között épült épület (Civitas Fortissima tér 2.)
  • A Városháza épülete (Rákóczi fejedelem útja 12.)
  • A volt Pénzügyi Palota épülete (Bajcsy-Zsilinszky út 6.)
  • A megyei bíróság épülete (Köztársaság tér 2.)
  • Balassagyarmati börtön (Madách utca 2.)
  • Mikszáth Kálmán lakóháza (Madách utca 8.)
  • Szabó Lőrinc lakóháza (Szabó Lőrinc utca 10.)
  • Barokk emeletes polgárházak - 1780 körül (Rákóczi fejedelem útja)
  • Szecessziós villasor - 1910 körül (Bajcsy-Zsilinszky út)
  • Az angolkisasszonyok zárdája (Civitas Fortissima tér 7.)
  • Egykori Balassa Szálloda (klasszicista, Petőfi Sándor kétszer is megszállt itt; Rákóczi fejedelem útja 39.)

Ünnepek, fesztiválok[szerkesztés]

Minden évben, nyaranta megrendezik a balassagyarmati sörfesztivált.

Utazási tanácsok[szerkesztés]

Megközelítés[szerkesztés]

Közúti közlekedés[szerkesztés]

Autóval a főváros felől a M2-es számú autóúton Vác után a 2-es, Rétság után a 22-es számú főútra térve Salgótarján irányában tovább haladva, kényelmes tempót választva másfél óra elteltével érhető el a város. Budapesttől való távolsága 80 km, Salgótarjántól és Váctól egyaránt 45 km távolságra fekszik.

Vasúti közlekedés[szerkesztés]

Vonattal a MÁV 78-as számú Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc és a 75-ös számú Vác–Diósjenő–Drégelypalánk–Balassagyarmat vonalain közelíthető meg. A vasútállomás az előbbi vonalon Szügy és Őrhalom között, az utóbbi vonalon Ipolyszög után található. A 75-ös számú vonal a Börzsöny lábánál, és az Ipoly mellett vezet, hazánk egyik legszebb vasútvonala.

Helyi közlekedés[szerkesztés]

Busszal[szerkesztés]

Hasznos információk[szerkesztés]

Szálláshelyek[szerkesztés]

Név Típus Település Cím Ár Megjegyzés


Sztár Motel [2] Panzió   Balassagyarmat 2660 Kóvári út 12.



Balassagyarmat témához kapcsolódó forrásszövegek a Wikipédiában.