Szálloda
A szálloda vagy másképpen hotel az otthonuktól átmeneti időre távol levőknek ellenszolgáltatásért szállást adó intézmény, amely többnyire ellátást, kiszolgálást nyújt. Korábbi akadémiai definíció szerint: "A szálloda olyan létesítmény, ahol az utazó fizetés ellenében lakhat, legtöbb esetben – otthontól való távolléte alatt – étkezhet. A szállodákat a szolgáltatásuk színvonala alapján osztályozzák". (Monte Carlo, Nemzetközi Idegenforgalmi Akadémia) Üzemi gazdasági megközelítése: "A szálloda olyan szállásadó és ellátó üzem, amely a többi vendéglátó üzlettől a magasabb színvonalú építészeti kiképzésben, a termek belső berendezésében, a szolgáltatások és vendégfogadás igényességében tér el. A szálloda az idegenforgalom egyik bázisa, tehát szolgáltatásait alapvetően az idegenforgalomban résztvevők részére nyújtja." (In. Csizmadia, p.2.) Európában az első szállást biztosító üzemek Görögországban mintegy 2,5 ezer évvel ezelőtt létesültek. Szállodai funkciókAlapfunkciók vagy közgazdasági funkciók
- pihenés, alvás (klasszikus szolgáltatások), - tisztálkodás (fürdőszoba) alvás után a vendégek a legtöbbet itt tartózkodnak, - hírközlés (telefon, rádió, televízió, fax, internet,jelzőlámpák) - vendégszolgálat (a vendégfogadás emberi, szakmai tartalma)
- szobaszerviz, - éttermi szolgáltatás (minimum reggeli szolgáltatás), - szórakoztatás (napközbeni étel, ital szolgáltatás például szállodai bárban), - napközbeni ellátás, - rendezvény (esküvő, konferencia, bálok, zenés délutánok),
- gépkocsi parkoltatás (garazsirozás), - utazási irodai szolgáltatás, (szállodai kirendeltség) - hostess a vendég szórakoztatása, idegenforgsalmi élmény megszervezése, - ruha kitisztítása (mosodai szolgáltatás, ciptisztitás, - pénzváltás (valuta, deviza váltása, - kereskedelmi, üzleti szolgáltatások (szállodai árusítás, komplex bevásárlási centrum (például ajándékok), Járulékos funkciók vagy üzem- és munkaszervezési funkciók- igazgatás, (szállodai apparátus müködése, üzem-, és munkaszervezés, - ügyintézés, adminisztráció, - értékesítés (összes szolgáltatás igénybevételének biztosítása), - termelő üzemek tevékenysége (a vendéglátó tevékenység háttere), - műszaki tevékenység (karbantartás), - szociális ellátottság (a dolgozók muinkahelyei, öltöző, zuhanyozó, étterem, büfé, klubhelyiség), A szállodák csoportosításaSzállodák rendeltetés szerinti csoportosítása
A szállodák minőség szerinti osztálybasorolásaA kereskedelmi szállodákat szinte az egész világon, minőségüknél, felszerelésüknél fogva, szolgáltatásaik alapján kategórizálják, osztálybasorolják. Általános minősítő feltételek
Magyar minősítési feltételekMagyarországon hotelek esetében a csillagok száma jelzi a minőséget, illetve az osztálybasorolást. Szállodatípusok és besorolási lehetőségük az 54/2003. (VIII.29.) GKM rendelet alapján:
Szállodák méret szerinti csoportosításaSzállodák mérete szerinti csoportosításnál a szobakapacitást tekintik szempontnak. Ennek alapján több nagy csoport különböztethető meg:
Szállodák tulajdonosi viszony alapján történő csoportosítása
Forrás
Külső hivatkozásokMagyarországi osztályba sorolási feltételek Európai osztályba sorolási feltételek |
|