A francia nyelv – a magyartól eltérően – nem fonetikus írást használ, azonos betűk különböző kiejtéssel bírhatnak. Mindazonáltal az egyes betűkapcsolatoknak jól meghatározott kiejtése van, amelytől az eltérés ritka.
Tipikus francia jelenség, hogy a szóvégi mássalhangzókat (r, l, m, n kivételével), illetve e betűt nem ejtjük ki. Persze akadnak a szabály alól kivételek (elsősorban a gyakran használt főnevek: Est (kelet), If). A hangsúly szinte mindig az utolsó szótagra esik.
Több európai nyelv átvett francia szavakat. Az angol nyelvben különösen sok a francia eredetű szó, amelyek bár azonos helyesírással rendelkeznek, kiejtésük lényegesen eltér.
Magánhangzók
a, â, à
a magyar á-nál rövidebb, azzal azonos kiejtésű hang
e, œ
általában a német szóvégi e-nek („schwa”) megfelelő hang, néha magyar e jellegű, szóvégén néma
ê, è, ai (általában)
magyar e-nek megfelelő hang
é
magyar é-nek megfelelő hang
eu
magyar hosszú ő hang
i, î, ï, y
magyar i hang (kivéve, ha nazális)
o, ô, ö, au, eau
magyar o hang
ou
magyar u hang
u, û, ü
magyar ü hang
Diftongusok
oi
„oá” és „wá” között álló kettőshangzó
oui
„ui” és „wi” között álló kettőshangzó
Mássalhangzók
b
magyar b hang
c
e, i, y előtt sz hang, egyébként k hang
ch
magyar s hang
d
magyar d hang
f, ph
magyar f hang (kötésnél v)
g
e, i, y előtt zs hang, egyébként g hang
gu
magyar g hang
h
néma, bár sokszor a kötést akadályozza (pl: la Hongrie)
