„Bosznia és Hercegovina” változatai közötti eltérés
A lap 2009. február 7., 22:12-kori változata
Bosznia és Hercegovina Dél-Európa keleti részének (Balkán) egyik állama. Nyugatról és északról Horvátországgal, keletről Szerbiával és Montenegróval, délről Horvátország Dubrovnik környéki területeivel és egy kis szakaszon az Adriai-tengerrel határos.
FöldrajzDomborzatBosznia-Hercegovina területe 51 129 négyzetkilométer. Horvátországgal rendkívül hosszú, 932 km -nyi közös határa van északon és délnyugaton. Északkeletről Szerbiával, délkeletről pedig Montenegróval (Crna Gora) szomszédos. Bosznia-Hercegovina nagyrészt természetes határokkal rendelkezik, amelyeket északon a Száva, keleten a Drina, délnyugaton pedig a Dinári-hegység képez. Az ország két történelmi-földrajzi egységből, az északon elterülő, nagyobb (mintegy 42 ezer négyzetkilométert kitevő) Boszniából valamint a déli Hercegovinából áll. Mindkét rész nagyobb részben hegyvidéki terület, de a felszín jellegzetességei eltérőek. Észak felé a hegyvidék a Száva-mellék (Posavina) lágy dombokkal borított vidékébe, majd a Pannon-síkságba megy át. Boszniának a dinári hegyvidékhez tartozó részei kelet-nyugati irányban húzódnak. Hercegovina a Hegyi - (vagy Magas-) és az Adriai- (vagy Alacsony-) Hercegovinából áll. Utóbbi Neum (Magyarországon ismertebb nevén Naum) és a Klek-félsziget között kiér a tengerre. Jelentősek az ún. poljék (kis, völgyekben elterülő síkságok) is, amelyek a nagyobb boszniai folyók mentén észak-déli irányban húzódnak. Délnyugaton, délen és délkeleten a kiterjedt karsztmezők (a Livnói, Duvnói és a Popovo polje) adják a táj jellegzetességét. Bosznia-Hercegovina területének 13,6%-a termőföld, de mezőgazdaségi művelés alatt csak 3%-a áll. Az ország természeti erőforrásai között említendők a szén, a vas, a bauxit, a mangán, a réz valamint a fa és a jelentős víztömegek. Bosznia-Hercegovina legmagasabb csúcsa a 2386 méteren lévő Maglić, legalacsonyabb pontja pedig a tenger szintjén van. Bosznia-Hercegovina számára a ritkán előforduló földrengések és áradások jelentik az egyetlen komoly természeti veszélyforrást. A legsúlyosabb természeti problémák közé az ipari eredetű légszennyezettség, a területnek az ökológiai tudat és kultúra hiányából fakadó általános szennyezettsége, és a fokozott erdőirtás tartozik. Legmagasabb pontja: Maglić (2386 m) Vízrajz
ÉghajlatBosznia-Hercegovina éghajlata mérsékelten kontinentális: a nyarak forrók, a telek hidegek. A nagy tengerszint feletti magasságban fekvő vidékeken a nyár rövid és hűvös, a tél pedig kemény. Az ország déli és tengerparti területein a telek esősek, enyhék. RégiókNevezetességekTermészeti örökség
Épített örökség (kulturális turizmus)ZarándokturizmusMedjugorje - Mostar közelében, Citlukhoz 5 km-re, a keresztény és mohamedán világ találkozása mentén fekszik Dél-Európa egyik leglátogatottabb zarándoklati helye. Hegyes, köves, sziklás és nagyon szegény vidék. 1981. június 24.-én hat fiatal azt állította, hogy megjelent nekik Boldogságos Szűz Mária. Minden egyes hónap 25.-ére sok zarándok, turista érkezik a helyre, mert köztudott, hogy a szűzanya ekkor küld üzenetet az egész világnak Mária Pavlovicon keresztül. Boldogságos Szűz Mária kinyilatkoztatásait folyamatosan lejegyezték és összegyűjtötték, magyarra is folyamatosan lefordítják. "Nyolc medjugorjei gyermek látta a Szűzanyát, de ketten közülük (Milka Pavlovic és Ivan Ivankovic) csak az elsô jelenés alkalmával. A többi hat látnok naponta találkozott, vagy még ma is találkozik a Szent Szűzzel. A hat látnok életkorban így következik egymás után: Vicka Ivankovic (szül.: 1964. júl. 3.), Mirjana Dragicevic (szül.: 1965. márc. 18.), Marija Pavlovic (szül.: 1965. ápr. 1.), Ivan Dragicevic (szül.: 1965. máj. 25.), Ivanka Ivankovic (szül.: 1966. ápr. 21.), Jakov Colo (szül.: 1971. jún. 3.)" http://www.zarandok.hu Városlátogatás
Üdülőturizmus
Hasznos információkBeutazási szabályok
NyelvFizetőeszköz, pénzváltásVásárlás, üzletek nyitva tartásaKommunikációs lehetőségek
SzálláshelyekVendéglátóhelyekSzokásokKözbiztonságEgészségügyi tudnivalók
Külföldi képviseletek
Források
Külső hivatkozások
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||


