(16 szerkesztő 44 közbeeső változata nincs mutatva)
1. sor:
1. sor:
'''Balaton''' [[Közép-Európa]] (és egyben [[Magyarország]]) legnagyobb tava, amely három régió ([[Nyugat-Dunántúl|Nyugat-]], [[Közép-Dunántúl|Közép-]] és [[Dél-Dunántúl]]) és három megye ([[Somogy megye|Somogy]], [[Veszprém megye|Veszprém]], [[Zala megye|Zala]]) határán fekszik. [[Budapest]] után az ország legjelentősebb turisztikai központja.
'''Balaton''' [[Közép-Európa]] (és egyben [[Magyarország]]) legnagyobb tava, amely három régió ([[Nyugat-Dunántúl|Nyugat-]], [[Közép-Dunántúl|Közép-]] és [[Dél-Dunántúl]]) és három megye ([[Somogy megye|Somogy]], [[Veszprém megye|Veszprém]], [[Zala megye|Zala]]) határán fekszik. [[Budapest]] után az ország legjelentősebb turisztikai központja.
−
A Balaton a [[Dunántúl]]on közepén terül el, északon a [[Balaton-felvidék]], nyugaton és délen a [[Zalai-dombság|Zalai-]] és a [[Somogyi-dombság]], keleten pedig a [[Mezőföld]] határolja.
+
==Fekvése==
+
A Balaton a [[Dunántúl]] közepén terül el, északon a [[Balaton-felvidék]], nyugaton és délen a [[Zalai-dombság|Zalai-]] és a [[Somogyi-dombság]], keleten pedig a [[Mezőföld]] határolja.
−
==Geológia==
+
==A Balaton természetföldrajza==
−
[[Geológia]]ilag a földtörténeti középkorban, a [[mezozoikum]]ban lerakódott üledékes kőzeteken jött létre, amelyek kapcsolatban vannak az [[Alpok]] anyagát adó formációkkal.
+
===Geológia===
−
Maga a tó viszonylag fiatal képződmény, a [[holocén]]ben, mintegy 15.000 évvel ezelőtt kezdődött kialakulása. A [[jégkorszak]]nak ebben a szakaszában a térségben száraz éghajlat volt, és valószínűleg az uralkodó szélirány mélyítette ki a Balaton medrét. A [[szélerózió]] mellett [[tektonikai mozgás]]ok is szerepet játszottak. Az éghajlat nedvesebbé válásakor a mai [[Keszthely]] környékén mélyedésekben tavak alakultak ki, amelyek fokozatosan összekapcsolódtak egymással és mintegy 5000 évvel ezelőttre a tó az egész jelenlegi medret kitöltötte, sőt azon is túlterjeszkedett. Nem csak a [[Kis-Balaton]], hanem az egész [[Tapolcai-medence]], a déli oldalon pedig a jelenlegi ún. berkek is a tóhoz tartoztak. A [[Sió]] völgyén keresztül időnként természetes lefolyása is volt, de más időszakokban a hullámzás által létrehozott turzások (földtorlaszok, „dünék”) ezt elzárták. A tavat a befolyó vizek és a szél hordaléka folyamatosan feltölti. Az üledékréteg a tó fenekén 6-10 méter vastagságot is elér. Emberi beavatkozás (kotrás) nélkül a tó néhány ezer év alatt teljesen feltöltődne.
+
Geológiailag a földtörténeti középkorban, a mezozoikumban lerakódott üledékes kőzeteken jött létre, amelyek kapcsolatban vannak az [[Alpok]] anyagát adó formációkkal.
−
A környező vulkanikus maradványok - többek között a badacsonyi [[bazalt]]orgona, a tihanyi [[gejzír]]kúpok és a hévízi hőforrások - egy korábbi [[földtörténet]]i szakasz emlékei.
+
Maga a tó viszonylag fiatal képződmény, a [[holocén]]ben, mintegy 15.000 évvel ezelőtt kezdődött kialakulása. A [[jégkorszak]]nak ebben a szakaszában a térségben száraz éghajlat volt, és valószínűleg az uralkodó szélirány mélyítette ki a Balaton medrét. A [[szélerózió]] mellett [[tektonikai mozgás]]ok is szerepet játszottak. Az éghajlat nedvesebbé válásakor a mai [[Keszthely]] környékén mélyedésekben tavak alakultak ki, amelyek fokozatosan összekapcsolódtak egymással és mintegy 5000 évvel ezelőttre a tó az egész jelenlegi medret kitöltötte, sőt azon is túlterjeszkedett. Nem csak a [[Kis-Balaton]], hanem az egész [[Tapolcai-medence]], a déli oldalon pedig a jelenlegi ún. berkek is a tóhoz tartoztak. A [[Sió]] völgyén keresztül időnként természetes lefolyása is volt, de más időszakokban a hullámzás által létrehozott turzások (földtorlaszok, „dűnék”) ezt elzárták. A tavat a befolyó vizek és a szél hordaléka folyamatosan feltöltik. Az üledékréteg a tó fenekén 6-10 méter vastagságot is elér. Emberi beavatkozás (kotrás) nélkül a tó néhány ezer év alatt teljesen feltöltődne.
−
== Vízrajz ==
+
A környező vulk - többek között a badacsonyi [[bazalt]]orgona, a tihanyi [[gejzír]]kúpok és a hévízi hőforrások - egy korábbi [[földtörténet]]i szakasz emlékei.
+
+
=== Vízrajz ===
A tó vízmennyisége 1800 millió m³, 2,2 év alatt cserélődik ki. Vízgyűjtő területe 5180 km², Fő táplálója a [[Zala folyó]], de számos kisebb patak is folyik bele. Vízszintje nyaranta a [[párolgás]] miatt csökken, ősszel és télen a csapadék miatt pedig emelkedik.
A tó vízmennyisége 1800 millió m³, 2,2 év alatt cserélődik ki. Vízgyűjtő területe 5180 km², Fő táplálója a [[Zala folyó]], de számos kisebb patak is folyik bele. Vízszintje nyaranta a [[párolgás]] miatt csökken, ősszel és télen a csapadék miatt pedig emelkedik.
35. sor:
38. sor:
A medencék közötti vízszint-elmozdulások idején különösen erős áramlatok alakulnak ki a Tihanyi-félsziget által leszűkített mederrészben, ahol sebességük elérheti a 2 m/sec értéket is. Bizonyára nem független ettől a jelenségtől a közeli [[Örvényes]] helység neve.
A medencék közötti vízszint-elmozdulások idején különösen erős áramlatok alakulnak ki a Tihanyi-félsziget által leszűkített mederrészben, ahol sebességük elérheti a 2 m/sec értéket is. Bizonyára nem független ettől a jelenségtől a közeli [[Örvényes]] helység neve.
−
==Balaton turisztikai régió látnivalói településenként==
+
==Balaton turisztikai régió látnivalói településenként (Tourinform nyomán)==
* '''[[Alsóőrs]]''' (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Itt áll az ország legidősebb nemesi családi épülete a Török-ház (15.sz.), mely turbánszerű tetőszerkezetéről kapta nevét. A középkorban Alsóőrs a kőfejtőjéről volt híres.
* '''[[Alsóőrs]]''' (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Itt áll az ország legidősebb nemesi családi épülete a Török-ház (15.sz.), mely turbánszerű tetőszerkezetéről kapta nevét. A középkorban Alsóőrs a kőfejtőjéről volt híres.
* '''[[Balatonalmádi]]''' (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Már 1877 óta kedvelt nyaralóhely az északi parton a leghosszabb stranddal. A település jellegzetes építőanyaga a vöröses színű homokkő.
* '''[[Balatonalmádi]]''' (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Már 1877 óta kedvelt nyaralóhely az északi parton a leghosszabb stranddal. A település jellegzetes építőanyaga a vöröses színű homokkő.
42. sor:
45. sor:
* '''[[Balatonudvari]]''' (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Különlegessége temetőjének 50 szívformájú síremléke (1808-1840).
* '''[[Balatonudvari]]''' (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Különlegessége temetőjének 50 szívformájú síremléke (1808-1840).
* '''[[Felsőőrs]]''' (Veszprém megye) – A település ékessége román kori préposti temploma. Természeti értéke a Forrás-hegy, mely hűen bemutatja a környék tektonikus mozgásait, változásait.
* '''[[Felsőőrs]]''' (Veszprém megye) – A település ékessége román kori préposti temploma. Természeti értéke a Forrás-hegy, mely hűen bemutatja a környék tektonikus mozgásait, változásait.
−
* '''[[Keszthely]]''' (Zala megye) – A legnagyobb fürdőtelepülés a Balaton északi partján. A Festetics kastély a kisváros impozáns látnivalója, 101 szobájával, kápolnájával, Helikon Könyvtárával és a Helikon Kastélymúzeummal, gyönyörű parkjával az ország méreteit tekintve harmadik legnagyobb kastélya. Festetics György alapította a Mezőgazdasági Főiskolát és a Georgikon Múzeumot. A Balaton történelmi emléktára a Balaton Múzeum. Várja látogatóit több bormúzeum és a Babamúzeum is.
+
* '''[[Keszthely]]''' (Zala megye) – A legnagyobb fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Birtokolja a „Balaton fővárosa” címet. A Festetics kastély a kisváros impozáns látnivalója, 101 szobájával, kápolnájával, Helikon Könyvtárával és a Helikon Kastélymúzeummal, gyönyörű parkjával az ország méreteit tekintve harmadik legnagyobb kastélya. Festetics György alapította a Mezőgazdasági Főiskolát és a Georgikon Múzeumot. A Balaton történelmi emléktára a Balaton Múzeum. Várja látogatóit több bormúzeum és a Babamúzeum is.
* '''[[Örvényes]]''' (Veszprém megye) – A Pécsely-patak mellett magasodik a Vízimalom, mely már 1211-ben is búzát őrölt. Ma múzeumként üzemel.
* '''[[Örvényes]]''' (Veszprém megye) – A Pécsely-patak mellett magasodik a Vízimalom, mely már 1211-ben is búzát őrölt. Ma múzeumként üzemel.
* '''[[Szigliget]]''' (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. A hangulatos helység házai a hegyoldalra kúsznak. Fennmaradtak zsupfedeles műemléképületei melyek védelem alatt állnak. 242 m magasan emelkednek a 13. században épült majd 1702-ben felrobbantott vár romjai.
* '''[[Szigliget]]''' (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. A hangulatos helység házai a hegyoldalra kúsznak. Fennmaradtak zsupfedeles műemléképületei melyek védelem alatt állnak. 242 m magasan emelkednek a 13. században épült majd 1702-ben felrobbantott vár romjai.
51. sor:
54. sor:
* '''[[Balatonszentgyörgy]]''' (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Egyetlen látványossága a vadászkastélynak tervezett, Festeticsek által építtetett „Kővár”.
* '''[[Balatonszentgyörgy]]''' (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Egyetlen látványossága a vadászkastélynak tervezett, Festeticsek által építtetett „Kővár”.
* '''[[Fonyód]]''' (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Az 1930-as évek legnépszerűbb nyaralóhelye volt a 19. században újra benépesült helység. Kikötője és strandja a hosszabbak közé sorolható a parton, mólója 480 m hosszú. A berzsenyi-kilátóról a környék panorámájában lehet gyönyörködni.
* '''[[Fonyód]]''' (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Az 1930-as évek legnépszerűbb nyaralóhelye volt a 19. században újra benépesült helység. Kikötője és strandja a hosszabbak közé sorolható a parton, mólója 480 m hosszú. A berzsenyi-kilátóról a környék panorámájában lehet gyönyörködni.
−
* '''[[Siófok]]''' (Somogy megye) - a Balaton déli partjának legjelentősebb városa. Joggal birtokolja a „Balaton fővárosa” címet, mivel 17 km hosszan húzódik végig strandokkal övezett partja a tó mentén. Részei az Aranypart és az Ezüstpart. Siófok evangélikus temploma Makovecz Imre munkáját dicséri. További látnivalók a Víztorony és az Ásványmúzeum.
+
* '''[[Siófok]]''' (Somogy megye) - a Balaton déli partjának legjelentősebb városa. 17 km hosszan húzódik végig strandokkal övezett partja a tó mentén. Részei az Aranypart és az Ezüstpart. Siófok evangélikus temploma Makovecz Imre munkáját dicséri. További látnivalók a Víztorony és az Ásványmúzeum.
* '''[[Szántód]]''' (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Tihany és Szántód között éri el legkisebb szélességét a Balaton, így Szántód jelentős közlekedési csomópont, a balatoni kompátkelés központja már évszázadok óta. Aquáriumában megtekinthető a Balaton állatvilága. A Szántódhoz csatlakozó Szántódpuszta a lovasturizmus centruma.
* '''[[Szántód]]''' (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Tihany és Szántód között éri el legkisebb szélességét a Balaton, így Szántód jelentős közlekedési csomópont, a balatoni kompátkelés központja már évszázadok óta. Aquáriumában megtekinthető a Balaton állatvilága. A Szántódhoz csatlakozó Szántódpuszta a lovasturizmus centruma.
* '''[[Zamárdi]]''' (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Főleg családi nyaralóházak jellemzik. Látnivalója a barokk templom és a tájház. Fennmaradt több népi emléképülete is.
* '''[[Zamárdi]]''' (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Főleg családi nyaralóházak jellemzik. Látnivalója a barokk templom és a tájház. Fennmaradt több népi emléképülete is.
57. sor:
60. sor:
* '''[[Hévíz]]''' (Zala megye) - A településen található a világ legnagyobb természetes termáltava. A Hévízi gyógytó 60,5 hektáros természetvédelmi területen fekszik, melyből 4,44 hektár a tó felszíne. Vize nemzetközileg elismert gyógyvíz.
* '''[[Hévíz]]''' (Zala megye) - A településen található a világ legnagyobb természetes termáltava. A Hévízi gyógytó 60,5 hektáros természetvédelmi területen fekszik, melyből 4,44 hektár a tó felszíne. Vize nemzetközileg elismert gyógyvíz.
* '''[[Nagyvázsony]]''' (Veszprém megye) – A Balatontól északra fekvő város kiemelkedő látnivalója a Kinizsi vár, melynek névadója Kinizsi Pál (1446-1494), Mátyás király és a Fekete sereg vezére. Az épült történetébe a Vármúzeum nyújt betekintést, udvarán nyaranta lovagi játékokat rendeznek. Csak kívülről ismerhető meg a másik nevezetesség, a 18. századi Zichy kastély védett parkjával, mely rendezvények helyszíne.
* '''[[Nagyvázsony]]''' (Veszprém megye) – A Balatontól északra fekvő város kiemelkedő látnivalója a Kinizsi vár, melynek névadója Kinizsi Pál (1446-1494), Mátyás király és a Fekete sereg vezére. Az épült történetébe a Vármúzeum nyújt betekintést, udvarán nyaranta lovagi játékokat rendeznek. Csak kívülről ismerhető meg a másik nevezetesség, a 18. századi Zichy kastély védett parkjával, mely rendezvények helyszíne.
−
* '''[[Somogyvár]]''' (Somogy megye) – Nemzeti emlékhely, 1091-ben alapított bencés apátsága és kolostora a román és gótikus stílus jeles példája Magyarországon.
+
* '''[[Somogyvár]]''' ([[Somogy megye]]) - Nemzeti emlékhely. Fő látnivalója a bencés monostor. A történelmi hagyomány szerint Géza fejedelem halálakor Koppány vezérnek a mai Somogyvár területén vagy a közelében volt a vezéri szállása, és innen indultak lázadó csapatai Veszprém ostromára 997-ben. A Kupa-várhegyen végzett ásatások, amelyek során a vár teljes belső területét feltárták, azonban egyértelműen bizonyították, hogy a Kupa-várhegy nem lehetett Koppány székhelye. A feltárás során kiderült, hogy az 1091-ben Szent László király által felszentelt Szent Egyed bencés monostor körül valószínűleg csak a 12. században épült várfal. 1991-ben nyitották meg a látogatók előtt.
* '''[[Tapolca]]''' (Veszprém megye) – A Tapolcai-medencében fekvő kisváros igen érdekes környéken helyezkedik el, hiszen 14 bazalthegy veszi körben. Egyedülálló geológiai csodája a 4 km hosszú Tapolcai-tavasbarlang, amelyen földalatti csónakkirándulást tehetnek a vendégek. Romantikus látnivaló a városka 200 esztendős vízimalma.
* '''[[Tapolca]]''' (Veszprém megye) – A Tapolcai-medencében fekvő kisváros igen érdekes környéken helyezkedik el, hiszen 14 bazalthegy veszi körben. Egyedülálló geológiai csodája a 4 km hosszú Tapolcai-tavasbarlang, amelyen földalatti csónakkirándulást tehetnek a vendégek. Romantikus látnivaló a városka 200 esztendős vízimalma.
* '''[[Zalakaros]]''' (Zala megye) – Nemzetközi hírű gyógyfürdőhely a Balatontól déli irányban. A 96 fokos víz 2300 m mélységből tör fel, különösen a reumatikus és mozgásszervi betegségek kezelésre alkalmas.
* '''[[Zalakaros]]''' (Zala megye) – Nemzetközi hírű gyógyfürdőhely a Balatontól déli irányban. A 96 fokos víz 2300 m mélységből tör fel, különösen a reumatikus és mozgásszervi betegségek kezelésre alkalmas.
64. sor:
67. sor:
===Természeti látnivalók===
===Természeti látnivalók===
* '''[[Balaton-felvidéki Nemzeti Park]]''' v. [[Balatoni Nemzeti Park]] – http://www.bfnpi.hu/ Területe: 56 998 hektár - fokozottan védett 11 134 hektár. Alapítva: 1997. Fekvése: Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl, Balatontól északra és a Kis-Balaton. Veszprém megye és Zala megye területén.
* '''[[Balaton-felvidéki Nemzeti Park]]''' v. [[Balatoni Nemzeti Park]] – http://www.bfnpi.hu/ Területe: 56 998 hektár - fokozottan védett 11 134 hektár. Alapítva: 1997. Fekvése: Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl, Balatontól északra és a Kis-Balaton. Veszprém megye és Zala megye területén.
−
**Bemutatóhelyei Veszprém megyében:
+
**'''Bemutatóhelyei Veszprém megyében''':
*** [[Lóczy-barlang]] (Balatonfüred) – az Öreghegyi út végén fekszik, 1896-ban fedezték fel, majd Lóczy Lajos Balaton-kutató építtette ki. 40méter látogatható.
*** [[Lóczy-barlang]] (Balatonfüred) – az Öreghegyi út végén fekszik, 1896-ban fedezték fel, majd Lóczy Lajos Balaton-kutató építtette ki. 40méter látogatható.
*** Arborétum (Zirc) – 20 hektárnyi területen a ciszterciták hozták létre, a növények a világ minden részéről származnak.
*** Arborétum (Zirc) – 20 hektárnyi területen a ciszterciták hozták létre, a növények a világ minden részéről származnak.
72. sor:
75. sor:
*** [[Csodabogyós-barlang]] (Balatonederics) – a Dunántúl legjelentősebb cseppkőbarlangja, engedéllyel látogatható.
*** [[Csodabogyós-barlang]] (Balatonederics) – a Dunántúl legjelentősebb cseppkőbarlangja, engedéllyel látogatható.
*** [[Tapolcai-tavasbarlang]] (Tapolca) – 1903-ban fedezték fel a 4 km hosszú barlangot, 300 méteres szakaszán lehet csónakázni.
*** [[Tapolcai-tavasbarlang]] (Tapolca) – 1903-ban fedezték fel a 4 km hosszú barlangot, 300 méteres szakaszán lehet csónakázni.
*** [[Afrika Múzeum]] (Balatonederics) – afrikai néprajzi gyűjtemény dr. Nagy Endre hagyatékából, illetve hozzátartozó kisebb szafari park egzotikus állatokkal.
*** [[Afrika Múzeum]] (Balatonederics) – afrikai néprajzi gyűjtemény dr. Nagy Endre hagyatékából, illetve hozzátartozó kisebb szafari park egzotikus állatokkal.
*** [[Bazaltorgonák]] (Hegymagas - Szent György-hegy) – 4-5 millió évvel ezelőtt zajló vulkánkitörés emlékét szolgálja, ekkor alakult ki a fantasztikus látványt adó képződmény.
*** [[Bazaltorgonák]] (Hegymagas - Szent György-hegy) – 4-5 millió évvel ezelőtt zajló vulkánkitörés emlékét szolgálja, ekkor alakult ki a fantasztikus látványt adó képződmény.
+
**'''Zala megyéhez tartozó vidékei:'''
+
*** '''[[Kis-Balaton]]''' - 14 800 ha mocsárvilág, 1979 óta nemzetközi jelentőségű madár élőhely, benne: [[Zalakomár]] – kápolnapusztai bivalyrezervátum, [[Zalavár-Vársziget]] - Kis-Balaton kiállítás, középkori romkert, Kányavári-sziget, Fekete István-emlékhely és Matula-kunyhó (Fenékpuszta), a Kotsy-vízimalom (Zalaszántó).
* '''[[Badacsony]]''' ([[Veszprém megye]]) – A hegy 437 m magas, geológiailag érdekes lávaoszlopok magasodnak oldalában. Nevezetes boráról, legfőképpen a Badacsonyi Szürkebarát neve tette ismertté. Badacsonytomaj rejti Egry József Emlékmúzeumát. Mellette sorakoznak a vulkáni tanúhegyek, a Gulács (339 m), a Csobánc (376 m) és a Szent György-hegy (415 m).
* '''[[Badacsony]]''' ([[Veszprém megye]]) – A hegy 437 m magas, geológiailag érdekes lávaoszlopok magasodnak oldalában. Nevezetes boráról, legfőképpen a Badacsonyi Szürkebarát neve tette ismertté. Badacsonytomaj rejti Egry József Emlékmúzeumát. Mellette sorakoznak a vulkáni tanúhegyek, a Gulács (339 m), a Csobánc (376 m) és a Szent György-hegy (415 m).
===[[Balaton]] régió gyógyfürdői===
===[[Balaton]] régió gyógyfürdői===
−
'''[[Zala megye]]'''
+
'''[[Zala megye]] területén'''
−
* [[Hévízi gyógytó|Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház]] - [[Hévíz]] (Zala megye) [http://www.spaheviz.hu/index.php]
+
* [[Hévízi gyógytó|Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház]] - [[Hévíz]] itt található világviszonylatban is egyedülálló természeti érték, a termálvizes [[Hévízi-tó]] (világörökségi helyszín). A gyógytó vize kalcium- és magnéziumtartalmú, hidrogénkarbonátos, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz. [http://www.spaheviz.hu/index.php]
−
* [[Hunguest Hotel Helios Gyógyszálló és Gyógyfürdő]] - [[Hévíz]] (Zala megye) [http://www.hunguesthotels.hu/hu/hotel/heviz/hunguest_hotel_helios/]
* [[Hunguest Hotel Helios Gyógyszálló és Gyógyfürdő]] - [[Hévíz]] [http://www.hunguesthotels.hu/hu/hotel/heviz/hunguest_hotel_helios/]
+
+
* [[Gránit Gyógy- és Termálfürdő Zalakaros]] - [[Zalakaros]]: nemzetközi hírű gyógylétesítmény. Gyógyvize: 2000 méter mélyből fakadó 96 C°-os hőmérsékletű. Összetétele és a vízkészlet nagysága miatt a legjelentősebbek egyikének tartják. Vízösszetétele: alkáli-kloridos, hidrogénkarbonátos gyógyvíz, melyben jód, bróm, kén és fluor együttes jelenléte egyedülálló vízösszetételt képez Európában. Termálvize: a felső pannon rétegbe fúrt 2 db fürdő tulajdonában álló kút termelte 53 C°-os víz. Krónikus nőgyógyászati betegségek, fogágy megbetegedése, Mozgásszervi panaszok (idült gyulladásos ízületi betegségek), sebészeti mozgásszervi károsultak utókezelését, bőrgyógyászati problémák kezelését segíti elő. [http://www.bad-zalakaros.hu/hu/]
+
+
'''[[Veszprém megye]] területén'''
* [[Balatonfüredi Állami Szívkórház]] - Balatonfüred (Veszprém megye) [http://www.bfkor.hu/]
* [[Balatonfüredi Állami Szívkórház]] - Balatonfüred (Veszprém megye) [http://www.bfkor.hu/]
+
+
===Üdülőturizmus===
+
"Idén 34 strand és 7 vitorláskikötő érdemelte ki a '''Kékhullám Zászlót a Balatonon, Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő-tavon'''. A minősítést azok a strandok és kikötők nyerhették el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is. A több mint száz balatoni strand túlnyomó többségén a vízminőség kiváló, fürdésre és sportolásra alkalmas, és az üdülési szezon alatt várhatóan a vízállás is végig megfelelő marad. A Kékhullám Zászló elismerést '''29 strand és 5 vitorlás kikötő érdemelte ki'''. A strandokat a zöldtárca megbízásából és finanszírozásával a Balatoni Szövetség minősítette az ÁNTSZ, civil és szakmai szervezetek bevonásával."[http://www.ttghungary.hu/kiadvanyaink/belfold/archivum/?c2_7_gogallery=1664] (Forrás:Kék Hullám Zászló - TTG Hungary 2008.07.hó]
* Balaton-átúszó verseny - [[Révfülöp]] - [[Balatonboglár]]
+
* Borhetek - [[Balatonfüred]]
+
* Lellei Borhét - [[Balatonlelle]]
+
* Badacsonyi Szüret - [[Badacsony]]
==Utazási tanácsok==
==Utazási tanácsok==
−
===Elérése===
+
===Megközelítése===
====Autóval====
====Autóval====
====Vonattal====
====Vonattal====
−
A Balaton déli partja vonattal [[Budapest]]ről könnyen és gyorsan elérhető. A [[Nagykanizsa]] felé közlekedő gyorsvonatok valamennyi déli parti állomáson megállnak, de a nagyobb déli parti városok és [[Keszthely]] InterCity járatokkal is elérhető.
+
* A Balaton déli partja vonattal [[Budapest]]ről könnyen és gyorsan elérhető. A [[Nagykanizsa]] felé közlekedő gyorsvonatok valamennyi déli parti állomáson megállnak, de a nagyobb déli parti városok és [[Keszthely]] InterCity járatokkal is megközelíthető.
+
* A nyári idényben egy vagy több napra érvényes Balaton Mix jegyek válthatók, amelyek korlátlan számú utazásra jogosítanak a Balaton körüli vasútvonalakon és a legtöbb balatoni hajójáraton.
+
====Repülővel====
+
* Legközelebbi repülőtér: FlyBalaton Airport (Sármellék)
A nyári idényben egy vagy több napra érvényes Balaton Mix jegyek válthatók, amelyek korlátlan számú utazásra jogosítanak a Balaton körüli vasútvonalakon és a legtöbb balatoni hajójáraton.
+
* "Mégis lesz komp [[Badacsony]] és [[Fonyód]] között - A Balatoni Fejlesztési Tanács, a Balatoni Hajózási Zrt. és a két város önkormányzata projektcéget hozott létre az új kompjárat megvalósítására. Horváth Gyula, a projektet koordináló hajózási cég vezetője 4-5 milliárd forintra becsüli a beruházás költségét. A járat tehermentesítené az északi parton a 71-es út forgalmát, az autósok pedig egy órányi utazást spórolhatnának meg ahhoz képest, mintha meg kellene kerülniük a tavat. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint esély van arra, hogy uniós forrást is szerezzenek a kompjárat megindítására." (Forrás: TTG Hungary Hírlevél 2009.01.08.)
== Hasznos információk ==
== Hasznos információk ==
+
'''Tourinform irodák Zala megye''':
+
* Tourinform Keszthely, 8360, Kossuth L. u. 28., Tel./Fax: 83/314-144, Tel.: 83/511-660, E-mail: keszthely@tourinform.hu, http://www.keszthely.hu
+
* Tourinform Hévíz, 8380 Rákóczi u. 2., Tel.: (83)540-131, Fax: )83)540-132, Email: heviz@tourinform.hu, http://www.heviz.hu
A balatoni régió a nyár közeledtével folyamatosan megtelik az ide utazó bel- és külföldi turistákkal, emiatt szállásunkat érdemes még jóval indulásunk előtt lefoglalni [http://www.balatonrooms.com].
+
'''Tourinform irodák Somogy megye''':
−
* <sleep name="Solero** Hotel Siófokon" address="Siofok Batthyány u. 25" email="info@solerohotel.hu" price=" 3000-6500 Ft/fő/éj" url="http://www.solerohotel.hu"> 18 db 2-3-4 ágyas szoba található, minden szobához külön fürdoszoba (zuhanyzó, WC) tartozik, TV-vel, hutoszekrénnyel felszereltek. </sleep>
+
* Tourinform Balatonboglár, 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 12-14., Tel./fax: 85/550-168, e-mail: balatonboglar@tourinform.hu
+
* Tourinform Balatonföldvár, 8623 Balatonföldvár, Széchenyi Imre. u. 2. (szezonális), Tel.: 84/700-036, Tel./fax: 540-220, 8623 Kőröshegyi út 1 Tel.: 84/700-036, Tel./fax: 540-220, Fax: 84/340-916, e-mail: balatonfoldvar@tourinform.hu
+
* Tourinform Buzsák, 8695 Buzsák, Fő tér 1/a., Tel./fax: 85/530-070, buzsak@tourinform.hu
+
* Tourinform Fonyód, 8640 Fonyód, Ady E. u. 1., Tel./fax: 85/363-170, e-mail: fonyod@tourinform.hu
* Tourinform Zamárdi, 8621 Zamárdi, Kossuth u. 16., Tel: 84/345-291, fax: 84/345-290, e-mail: zamardi@tourinform.hu
+
=== Szálláshelyek ===
+
+
A balatoni régió a nyár közeledtével folyamatosan megtelik az ide utazó bel- és külföldi turistákkal, emiatt szállásunkat érdemes még jóval indulásunk előtt lefoglalni
* <sleep name=" Széles szállásválaszték a balatoni régióban" price=" 2000-15000 Ft/fő/éj" url="http://www.hungaryrooms.com"> </sleep>
==Források==
==Források==
* Padányi, Ágnes: Ungarn. Schritt für Schritt. Ungarischer Tourismusamt. 2003.
* Padányi, Ágnes: Ungarn. Schritt für Schritt. Ungarischer Tourismusamt. 2003.
+
* Történelmi útvonalak, kulturális emlékek Veszprém megyében (katalógus, kiad. Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal. Skicc Kft. 2006. Készült a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság támogatásával.)
+
* Veszprém megyei turisztikai ajánló - Természetjárás - Kerékpározás - Várak, várkastélyok - Múzeumok - Népművészet - Borvidékek - Vízi turizmus - Lovas bázisok - Horgász turizmus - Vadász turizmus - Sport - Szálláshelyek. (katalógus, kiad. Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal. Skicc Kft. 2005. Készült a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság támogatásával.)
+
* Zöld út 2007. Nemzeti parkok. Kiad. KvVM és Magyar Turizmus Rt. Innova-Print Kft. 2007.
+
* Nemzeti Parkok. Kiad. Magyar Turizmus Rt. Egri Nyomda Kft. (évszám nélkül)
+
* Üdüljön szép falvainkban! Falusi Turizmus szálláshely katalógus, kiad. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége.
+
==Külső hivatkozások==
==Külső hivatkozások==
−
* [http://www.balaton-tourism.hu Balaton turisztikai régió hivatalos portál]
+
* [http://www.balaton-tourism.hu/ Balaton turisztikai régió hivatalos portál]
+
* [http://www.balcsi.net/ Balcsi.net]
+
* [http://www.ttghungary.hu/kiadvanyaink/belfold/archivum/?c2_7_gogallery=1664 Honfoglalók a Balatonnál - TTG Hungary 2008.09.hó]
+
* [http://www.ttghungary.hu/kiadvanyaink/belfold/archivum/?c2_7_gogallery=1664 Tengernyi magyar a magyar tengernél - TTG Hungary 2008.11.hó]
−
{{wikipédia|Balaton}}
−
{{csonk}}
[[Kategória:Magyarország tavai]]
[[Kategória:Magyarország tavai]]
[[Kategória:Magyarország turisztikai régiói]]
[[Kategória:Magyarország turisztikai régiói]]
130. sor:
209. sor:
[[de:Balaton]]
[[de:Balaton]]
[[en:Lake Balaton]]
[[en:Lake Balaton]]
−
[[Wikipedia:Balaton]]
+
[[fi:Balaton-järvi]]
+
[[nl:Balatonmeer]]
A lap jelenlegi, 2011. december 14., 03:11-kori változata
Geológiailag a földtörténeti középkorban, a mezozoikumban lerakódott üledékes kőzeteken jött létre, amelyek kapcsolatban vannak az Alpok anyagát adó formációkkal.
Maga a tó viszonylag fiatal képződmény, a holocénben, mintegy 15.000 évvel ezelőtt kezdődött kialakulása. A jégkorszaknak ebben a szakaszában a térségben száraz éghajlat volt, és valószínűleg az uralkodó szélirány mélyítette ki a Balaton medrét. A szélerózió mellett tektonikai mozgások is szerepet játszottak. Az éghajlat nedvesebbé válásakor a mai Keszthely környékén mélyedésekben tavak alakultak ki, amelyek fokozatosan összekapcsolódtak egymással és mintegy 5000 évvel ezelőttre a tó az egész jelenlegi medret kitöltötte, sőt azon is túlterjeszkedett. Nem csak a Kis-Balaton, hanem az egész Tapolcai-medence, a déli oldalon pedig a jelenlegi ún. berkek is a tóhoz tartoztak. A Sió völgyén keresztül időnként természetes lefolyása is volt, de más időszakokban a hullámzás által létrehozott turzások (földtorlaszok, „dűnék”) ezt elzárták. A tavat a befolyó vizek és a szél hordaléka folyamatosan feltöltik. Az üledékréteg a tó fenekén 6-10 méter vastagságot is elér. Emberi beavatkozás (kotrás) nélkül a tó néhány ezer év alatt teljesen feltöltődne.
A környező vulk - többek között a badacsonyi bazaltorgona, a tihanyi gejzírkúpok és a hévízi hőforrások - egy korábbi földtörténeti szakasz emlékei.
A tó vízmennyisége 1800 millió m³, 2,2 év alatt cserélődik ki. Vízgyűjtő területe 5180 km², Fő táplálója a Zala folyó, de számos kisebb patak is folyik bele. Vízszintje nyaranta a párolgás miatt csökken, ősszel és télen a csapadék miatt pedig emelkedik.
A Siót elzáró túrzásokat mesterségesen először Galerius római császár törette át. A tó mai vízszintjét alapvetően a 19. század derekán, a déli parton haladó Déli Vasút építésekor végrehajtott jelentős vízszintcsökkentés határozta meg.
A vízszintet jelenleg az 1976-ban elkészült siófoki zsiliprendszer révén mesterségesen szabályozzák a tengerszint feletti 104 méteres szint körül.
Hullámjárás
A tó sekélysége és a nyári meleg víz viszonylag alacsony viszkozitása miatt szél esetén gyorsan alakulnak ki rajta hullámok. Az uralkodó szélirány a tóra merőlegesen, ÉNy irányból fúj. A Balatonfelvidék hegyei-völgyei lüktetést idéznek elő a szélben, ami a tavon hirtelen hullámzást, illetve hullámmentes időszakokat okoz. A hullámok szokatlanul meredekek, amit a viszonylag sekély vízmélység, a meder interferenciája idéz elő. Az eddig legmagasabb hullámokat partközelben 1,82, a meder közepén 1,95 méternek mérték. A hullámok hossza 2-12 méter között mozog. A szél elülte után 2 óra szükséges a hullámok elcsendesedéséhez.
Víztükör
A tóra hosszanti irányú tartós szél jelentős változásokat idézhet elő a Balaton különböző medencéinek vízszintjében. A tartós délnyugati szél 5-11 óra alatt a víztömeg nagy részét északkelet felé tolja el. Az eddig megfigyelt legnagyobb ilyen mozgásra 1962. május 14-én került sor, amikor 9 óra alatt Keszthelynél a vízszint 45 cm-rel csökkent, Alsóörsnél pedig 52 cm-t emelkedett. A keresztirányú áramlások, a partvonal tagoltsága és más tényezők miatt az ilyen jelenségek előre jelzése szinte lehetetlen.
Tartós északi szél esetén keresztirányú elmozdulás is lehetséges, ennek eddigi legnagyobb mért példája 52,7 cm-es vízszintcsökkenés volt Alsóörsnél, 37,5 cm-es növekedéssel Siófoknál.
Áramlások
Ugyancsak a szél, valamint a Föld forgása befolyásolja az áramlások kialakulását is a tóban. Az uralkodó északnyugati szélnek megfelelően a fő áramlatok a felszínen az északi partról a déli felé haladnak, míg a tó mélyén a víz az ellenkező irányba áramlik vissza.
A medencék közötti vízszint-elmozdulások idején különösen erős áramlatok alakulnak ki a Tihanyi-félsziget által leszűkített mederrészben, ahol sebességük elérheti a 2 m/sec értéket is. Bizonyára nem független ettől a jelenségtől a közeli Örvényes helység neve.
[szerkesztés]Balaton turisztikai régió látnivalói településenként (Tourinform nyomán)
Alsóőrs (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Itt áll az ország legidősebb nemesi családi épülete a Török-ház (15.sz.), mely turbánszerű tetőszerkezetéről kapta nevét. A középkorban Alsóőrs a kőfejtőjéről volt híres.
Balatonalmádi (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Már 1877 óta kedvelt nyaralóhely az északi parton a leghosszabb stranddal. A település jellegzetes építőanyaga a vöröses színű homokkő.
Balatonederics (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Figyelemre méltó látványossága a Nagy Endre által alapított Afrika Múzeum – trófeákkal és etnográfiai jelentőségű anyagokkal. A közelben fekszik a Csodabogyó Cseppkőbarlang.
Balatonfüred (Veszprém megye) – Nyaralóhely a Balaton északi partján. Az ország első gyógy- és fürdővárosa volt, de itt született a legelső balatoni vitorlásegyesület is. Figyelemre méltó épület a Jókai – villa, melyben ma az író emlékmúzeuma működik. Klinikája már 300 éve várja a szívbetegségben szenvedőket. Színházában mintegy 180 éve minden esztendőben megrendezik a Füredi Anna-bált. Érdemes felkeresni a Lóczy-barlangot is.
Balatonudvari (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Különlegessége temetőjének 50 szívformájú síremléke (1808-1840).
Felsőőrs (Veszprém megye) – A település ékessége román kori préposti temploma. Természeti értéke a Forrás-hegy, mely hűen bemutatja a környék tektonikus mozgásait, változásait.
Keszthely (Zala megye) – A legnagyobb fürdőtelepülés a Balaton északi partján. Birtokolja a „Balaton fővárosa” címet. A Festetics kastély a kisváros impozáns látnivalója, 101 szobájával, kápolnájával, Helikon Könyvtárával és a Helikon Kastélymúzeummal, gyönyörű parkjával az ország méreteit tekintve harmadik legnagyobb kastélya. Festetics György alapította a Mezőgazdasági Főiskolát és a Georgikon Múzeumot. A Balaton történelmi emléktára a Balaton Múzeum. Várja látogatóit több bormúzeum és a Babamúzeum is.
Örvényes (Veszprém megye) – A Pécsely-patak mellett magasodik a Vízimalom, mely már 1211-ben is búzát őrölt. Ma múzeumként üzemel.
Szigliget (Veszprém megye) - Fürdőtelepülés a Balaton északi partján. A hangulatos helység házai a hegyoldalra kúsznak. Fennmaradtak zsupfedeles műemléképületei melyek védelem alatt állnak. 242 m magasan emelkednek a 13. században épült majd 1702-ben felrobbantott vár romjai.
Tihany (Veszprém megye) – Elsősorban apátsági templomáról ismert fürdőtelepülés a Balaton északi partján. A Tihanyi-félszigeten, a Balaton legkeskenyebb részén helyezkedik el. A bencés apátságban őrzik I. András Árpád-házi uralkodó sírját. Ugyanitt tekinthető meg első nyelvemlékünk a Tihanyi Apátság alapítólevele. A templom nyaranta orgonakoncertek helyszíne
Boglárlelle (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Két településből jött létre, híres a BB üdítőitalokról és a BB pezsgőről is.
Balatonföldvár (Somogy megye) – 1872 óta fürdőtelepülés a Balaton déli partján. A leghangulatosabb üdülőhelyek egyike, mely nevét egy vaskorszaki várról kapta. Kilátójából csodálatos panorámában gyönyörködhet a vendég.
Balatonszárszó (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Neve József Attila halálával függ össze. Az ő emlékét idézi a József Attila Emlékmúzeum és a költő bronzszobra is. A Bagolyvár a középkori várak stílusában a 20. században született építmény.
Balatonszentgyörgy (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Egyetlen látványossága a vadászkastélynak tervezett, Festeticsek által építtetett „Kővár”.
Fonyód (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Az 1930-as évek legnépszerűbb nyaralóhelye volt a 19. században újra benépesült helység. Kikötője és strandja a hosszabbak közé sorolható a parton, mólója 480 m hosszú. A berzsenyi-kilátóról a környék panorámájában lehet gyönyörködni.
Siófok (Somogy megye) - a Balaton déli partjának legjelentősebb városa. 17 km hosszan húzódik végig strandokkal övezett partja a tó mentén. Részei az Aranypart és az Ezüstpart. Siófok evangélikus temploma Makovecz Imre munkáját dicséri. További látnivalók a Víztorony és az Ásványmúzeum.
Szántód (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Tihany és Szántód között éri el legkisebb szélességét a Balaton, így Szántód jelentős közlekedési csomópont, a balatoni kompátkelés központja már évszázadok óta. Aquáriumában megtekinthető a Balaton állatvilága. A Szántódhoz csatlakozó Szántódpuszta a lovasturizmus centruma.
Zamárdi (Somogy megye) – Fürdőtelepülés a Balaton déli partján. Főleg családi nyaralóházak jellemzik. Látnivalója a barokk templom és a tájház. Fennmaradt több népi emléképülete is.
Buzsák (Somogy megye) – Elsősorban folklórjáról, népi hagyományairól, a buzsáki csipkéről nevezetes település. A 200 esztendős buzsáki parasztház megismerteti a látogatókat a falu történetével és népi hagyományaival. Sokan felkeresik a közeli Csisztapuszta termálfürdőjét is.
Hévíz (Zala megye) - A településen található a világ legnagyobb természetes termáltava. A Hévízi gyógytó 60,5 hektáros természetvédelmi területen fekszik, melyből 4,44 hektár a tó felszíne. Vize nemzetközileg elismert gyógyvíz.
Nagyvázsony (Veszprém megye) – A Balatontól északra fekvő város kiemelkedő látnivalója a Kinizsi vár, melynek névadója Kinizsi Pál (1446-1494), Mátyás király és a Fekete sereg vezére. Az épült történetébe a Vármúzeum nyújt betekintést, udvarán nyaranta lovagi játékokat rendeznek. Csak kívülről ismerhető meg a másik nevezetesség, a 18. századi Zichy kastély védett parkjával, mely rendezvények helyszíne.
Somogyvár (Somogy megye) - Nemzeti emlékhely. Fő látnivalója a bencés monostor. A történelmi hagyomány szerint Géza fejedelem halálakor Koppány vezérnek a mai Somogyvár területén vagy a közelében volt a vezéri szállása, és innen indultak lázadó csapatai Veszprém ostromára 997-ben. A Kupa-várhegyen végzett ásatások, amelyek során a vár teljes belső területét feltárták, azonban egyértelműen bizonyították, hogy a Kupa-várhegy nem lehetett Koppány székhelye. A feltárás során kiderült, hogy az 1091-ben Szent László király által felszentelt Szent Egyed bencés monostor körül valószínűleg csak a 12. században épült várfal. 1991-ben nyitották meg a látogatók előtt.
Tapolca (Veszprém megye) – A Tapolcai-medencében fekvő kisváros igen érdekes környéken helyezkedik el, hiszen 14 bazalthegy veszi körben. Egyedülálló geológiai csodája a 4 km hosszú Tapolcai-tavasbarlang, amelyen földalatti csónakkirándulást tehetnek a vendégek. Romantikus látnivaló a városka 200 esztendős vízimalma.
Zalakaros (Zala megye) – Nemzetközi hírű gyógyfürdőhely a Balatontól déli irányban. A 96 fokos víz 2300 m mélységből tör fel, különösen a reumatikus és mozgásszervi betegségek kezelésre alkalmas.
Lóczy-barlang (Balatonfüred) – az Öreghegyi út végén fekszik, 1896-ban fedezték fel, majd Lóczy Lajos Balaton-kutató építtette ki. 40méter látogatható.
Arborétum (Zirc) – 20 hektárnyi területen a ciszterciták hozták létre, a növények a világ minden részéről származnak.
Erdők Háza és Erdőismereti Oktatóbázis (Bakonybél) – a hegység növény- és állatvilágába enged betekinteni, az erdei mesterségeket mutatja be.
Salföld Természetvédelmi Major (Káli-medence - Salföld) – az ősi magyar állatok tartásának módját tárja a látogatók elé,
Hegyestű Geológiai Bemutatóhely (Káli-medence - Monoszló) – csodálatos kilátásban gyönyörködhetünk egy bazaltvulkán tetejéről, de sétát lehet tenni a kürtőben is,
Csodabogyós-barlang (Balatonederics) – a Dunántúl legjelentősebb cseppkőbarlangja, engedéllyel látogatható.
Tapolcai-tavasbarlang (Tapolca) – 1903-ban fedezték fel a 4 km hosszú barlangot, 300 méteres szakaszán lehet csónakázni.
Afrika Múzeum (Balatonederics) – afrikai néprajzi gyűjtemény dr. Nagy Endre hagyatékából, illetve hozzátartozó kisebb szafari park egzotikus állatokkal.
Bazaltorgonák (Hegymagas - Szent György-hegy) – 4-5 millió évvel ezelőtt zajló vulkánkitörés emlékét szolgálja, ekkor alakult ki a fantasztikus látványt adó képződmény.
Zala megyéhez tartozó vidékei:
Kis-Balaton - 14 800 ha mocsárvilág, 1979 óta nemzetközi jelentőségű madár élőhely, benne: Zalakomár – kápolnapusztai bivalyrezervátum, Zalavár-Vársziget - Kis-Balaton kiállítás, középkori romkert, Kányavári-sziget, Fekete István-emlékhely és Matula-kunyhó (Fenékpuszta), a Kotsy-vízimalom (Zalaszántó).
Badacsony (Veszprém megye) – A hegy 437 m magas, geológiailag érdekes lávaoszlopok magasodnak oldalában. Nevezetes boráról, legfőképpen a Badacsonyi Szürkebarát neve tette ismertté. Badacsonytomaj rejti Egry József Emlékmúzeumát. Mellette sorakoznak a vulkáni tanúhegyek, a Gulács (339 m), a Csobánc (376 m) és a Szent György-hegy (415 m).
Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház - Hévíz itt található világviszonylatban is egyedülálló természeti érték, a termálvizes Hévízi-tó (világörökségi helyszín). A gyógytó vize kalcium- és magnéziumtartalmú, hidrogénkarbonátos, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz. [1]
"Idén 34 strand és 7 vitorláskikötő érdemelte ki a Kékhullám Zászlót a Balatonon, Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő-tavon. A minősítést azok a strandok és kikötők nyerhették el, amelyek a legtisztább fürdővízzel és partszakasszal rendelkeznek, megfelelő infrastrukturális és higiéniai feltételeket biztosítanak, valamint kiemelten figyelnek a biztonságra és a gyermekekre is. A több mint száz balatoni strand túlnyomó többségén a vízminőség kiváló, fürdésre és sportolásra alkalmas, és az üdülési szezon alatt várhatóan a vízállás is végig megfelelő marad. A Kékhullám Zászló elismerést 29 strand és 5 vitorlás kikötő érdemelte ki. A strandokat a zöldtárca megbízásából és finanszírozásával a Balatoni Szövetség minősítette az ÁNTSZ, civil és szakmai szervezetek bevonásával."[5] (Forrás:Kék Hullám Zászló - TTG Hungary 2008.07.hó]
A Balaton déli partja vonattal Budapestről könnyen és gyorsan elérhető. A Nagykanizsa felé közlekedő gyorsvonatok valamennyi déli parti állomáson megállnak, de a nagyobb déli parti városok és Keszthely InterCity járatokkal is megközelíthető.
A nyári idényben egy vagy több napra érvényes Balaton Mix jegyek válthatók, amelyek korlátlan számú utazásra jogosítanak a Balaton körüli vasútvonalakon és a legtöbb balatoni hajójáraton.
"Mégis lesz komp Badacsony és Fonyód között - A Balatoni Fejlesztési Tanács, a Balatoni Hajózási Zrt. és a két város önkormányzata projektcéget hozott létre az új kompjárat megvalósítására. Horváth Gyula, a projektet koordináló hajózási cég vezetője 4-5 milliárd forintra becsüli a beruházás költségét. A járat tehermentesítené az északi parton a 71-es út forgalmát, az autósok pedig egy órányi utazást spórolhatnának meg ahhoz képest, mintha meg kellene kerülniük a tavat. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint esély van arra, hogy uniós forrást is szerezzenek a kompjárat megindítására." (Forrás: TTG Hungary Hírlevél 2009.01.08.)
A balatoni régió a nyár közeledtével folyamatosan megtelik az ide utazó bel- és külföldi turistákkal, emiatt szállásunkat érdemes még jóval indulásunk előtt lefoglalni
Padányi, Ágnes: Ungarn. Schritt für Schritt. Ungarischer Tourismusamt. 2003.
Történelmi útvonalak, kulturális emlékek Veszprém megyében (katalógus, kiad. Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal. Skicc Kft. 2006. Készült a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság támogatásával.)
Veszprém megyei turisztikai ajánló - Természetjárás - Kerékpározás - Várak, várkastélyok - Múzeumok - Népművészet - Borvidékek - Vízi turizmus - Lovas bázisok - Horgász turizmus - Vadász turizmus - Sport - Szálláshelyek. (katalógus, kiad. Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal. Skicc Kft. 2005. Készült a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács és a Közép-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság támogatásával.)
Zöld út 2007. Nemzeti parkok. Kiad. KvVM és Magyar Turizmus Rt. Innova-Print Kft. 2007.
Nemzeti Parkok. Kiad. Magyar Turizmus Rt. Egri Nyomda Kft. (évszám nélkül)
Üdüljön szép falvainkban! Falusi Turizmus szálláshely katalógus, kiad. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége.