Velence

A Wikitravelből
Veneto : Velence

Tartalomjegyzék

Ez a szócikk olasz városról szól. További jelentéséhez lásd: Velence (Magyarország).

Velence (olaszul Venezia, velencei nyelvjárásban Venezsia) a lagúnák városa, az észak-olaszországi Veneto régió székhelye. Az Adriai-tenger északi részén fekvő mocsaras Velencei lagúnában fekszik, mely két jelentős folyó, a és a Piave torkolata között húzódik. A szigetvilág valamivel több, mint 7 km2-re terjed ki. A „communa” területe azonban ennél sokkal nagyobb, magába foglalja Burano, Murano, Torcello szigeteit a lagúna belsejében - sok apróbb szigettel együtt - illetve Lidót és Pellestrinát a nyílt tenger felé. Közigazgatásilag részét képezi a szárazföldön fekvő Asseggiano, Carpenedo, Chirignano, Dese, Favaro, Malcontenta, Marghera, Mestre, Tessera, Trivignano és Zelarino települése. A várost sokszor illetik az „Adria királynője”, a „víz városa” és a „fény városa” jelzőkkel.

Információ turisták[szerkesztés]


Földrajz[szerkesztés]

A helyszín: Velence a lagúna királynője[szerkesztés]

Velence térképe a lagúnában

Velence létrejötte mind a természet mind az ember munkájának köszönhető, ám a környezeti feltételeket a természeti tényezők alakították ki: a lagúnák és szigeteik a jégkorszakbeli hatalmas folyamáradatoknak és a tenger munkájának állandó összecsapásából származnak. Az Alpokból lezúduló, gleccserek által szaggatott kövek, törmelékek elérték a tengert, amit az Adria hullámai a part előtt teregettek el – így a nyílt tenger és a partok lapályaiba nyúló sekélyebb tengerrész között hosszú szigetek és nagy turzások jöttek létre. Így született meg a lagúna, mely 6-10 km szélességben ékelődik a nyílt tenger és a szárazföld közé.

A lagúna a part felé mindinkább elmocsarasodik, ez az ún. holt lagúna. Másik részébe viszont bejut a tenger kisméretű apálya és dagálya, a mivel vize együtt él az Adriával, így nem mocsarasodik el. Ez utóbbi az élő lagúna – s ebből született, nőtt ki Velence. A holt lagúna csak tavaszi áradások idején áll víz alatt, míg az élő lagúna egész esztendőben. A középkorban számos apró sziget benépesült s kisebb települések jelentek meg, kolostorok épültek rajtuk. Mára már ezek nagy része egyáltalán nem látható. Csupán néhány sziget maradt lakott, ahová hajón vagy menetrend szerinti közlekedési eszközökkel lehet eljutni.

A lagúnát a Lido és Pellestrina homokzátonyai választják el a tengertől. Három csatornája, kijárata a tenger irányába a Porto di Lido, a Porto di Chioggia és a Porto di Malomocco. A lagúna kiterjedése mintegy 50 km², vize legtöbb helyen sekély.

Éghajlata[szerkesztés]

A város klímáját a tenger határozza meg. Bár télen előfordulhatnak hideghullámok, nyáron pedig kánikula, a tenger felől szinte mindig érkezik friss szél. Téli időszakban néha sűrű tengeri pára burkolja a várost.

Magas vízállás[szerkesztés]

Velence jellegzetessége a magas vízállás (acqua alta). Évente több alkalommal is előfordulhat november és április között, hogy ár önti el a város mélyebben fekvő részeit.

Míg 1966-ban 200 cm-vel, addig 2000-ben 144 cm-rel emelkedett az átlagos fölé a lagúna vízszintje. Csak egyetlen esztendőben, 1996-ban több mint 100 alkalommal öntötte el a 80 cm-es vagy ennél is magasabb acqua alta („magas víz”) a Szent Márk teret illetve Velence alacsonyabban fekvő részeit.

Velence két állandó veszélyforrása ma az eliszaposodás és az acqua alta. A 20. század második felében a környék vegyiüzemeinek, kőolaj-finomítójának környezetszennyezése és a közlekedési eszközök légszennyezése miatt egyre gyorsuló ütemben zajlik a város építészeti emlékeinek pusztulása, süllyedése.

A lagúna vízállását állandó megfigyelés alatt tartják, közvetlen fenyegetés esetén szirénák szólalnak meg a városban. A Szent Márk téren (Piazza San Marco), a megállóknál és a forgalmas helyeken járópallókat fektetnek le. Gumicsizma nélkül szinte lehetetlenné válhat a gyalogos közlekedés.

Velence védelme[szerkesztés]

Velence megmentése szinte évszázadok óta fontos kérdést jelentett a városlakók számára. Nem csupán magát a központot, a történelmi centrumot próbálták védeni, hanem a teljes lagúnarendszer megmentését célozták meg.

Csatornák építése

A Velence körül épített csatornák egy része a XIV-XV. századból származik. Az Adriába csak három csatornán engedték be az iszapban gazdag folyók vizét a közelben, s az is állandó ellenőrzés alatt folyt. 1501-ben létrejött egy bizottság, a Magistrato alle Acque, mely máig ellenőrzi a lagúnába jutó iszap mennyiségét.

Murazzi

A legújabb korig hatásos védekezőrendszert hozatott létre a Köztársaság, amikor 1782-ben felhalmozott isztriai terméskövekből 15 kilométernyi, ún. „murazzi”t, azaz falat alkottak, amely megbízható hullámtörőként működött majdnem 200 esztendőn át. 1966. november 4-én azonban a rendszer felmondta a szolgálatot, s ekkor óriási áradás lepte el a várost. A történelmi központ 1,40 m magasságig került víz alá.

Kormányvédelem

Az olasz kormány 1973-ban törvényben rögzítette a város védelmét. 1984-ben e törvény hatályát megerősítették.

UNESCO-védelem

Velence és lagúnája 1987-óta az I-es, II-es, III-as, IV-es, V-ös és VI-os kritériumok alapján a Világörökség részét képezi. Megmentésére évről évre újabb és újabb ötletek születnek, de eddig még nem tudták megállítani a város süllyedését. Az UNESCO helyi intézménye a Szent Márk tér 63. számú épületében kapott helyet.

Mo.S.E.-terv (MOdulo Sperimentale Elettromeccanico) (2003-2014)

A terv szerint 79 üreges gátmodul láncolata készül el, amelyek együttesen meggátolják, hogy a víz Velence három tengeri bejáratánál Lido–San Nicoló, Malamocco, Chioggia) bejuthasson a lagúnába. A védőláncot alkotó modulok egyenként 20 m széles, 20-30 m hosszú, illetve 4-5 m vastag, üreges fémtartályok. Alaphelyzetben a modulok a tengerfenéken kialakított betonágyazatban fekszenek. Ha a tengerszint a különösen magas dagály és/vagy a széljárás következtében jelentős mértékben emelkedik, akkor a tartályokból sűrített levegővel kinyomják a tengervizet, így azok mintegy 30 perc alatt csaknem függőleges helyzetbe fordulva ideiglenes gátat alkotnak. A magas vízállás elmúltával ismét beengedik a tengervizet a modulokba, amelyek súlyuknál fogva visszafordulnak fekvő helyzetükbe. A rendszer része a lagúna legszélesebb Lido–San Nicoló bejáratánál kialakított mesterséges sziget.

„Az 1988-ban született »Mózes-terv« mozgatható (szükség esetén a vízszint fölé magasítható) gátakkal zárná el a lagúnát az Adriától, de ez több milliárd dolláros beruházást igényelne, s a környezetvédők szerint megzavarná a lagúna ökológiai egyensúlyát” – olvashattuk a Britannica Hungarica világenciklopédiában (39.old.). A terv anyagi források miatt váratott magára. Emellett több ellenzője is akadt. A város lakói évek óta tüntetésekkel kívánják felhívni a figyelmet e projekt megvalósíthatalanságára vagy káros hatásaira.

„…a kormány hozzáfogott a Moise (Mózes-terv) nevű velencei árvízvédelmi program megvalósításához, amelynek keretében 78 mobil töltést építenek összesen mintegy 2 kilométer hosszúságban a lagúnák bejárata körül. A munkálatok 2003-ban kezdődtek, és a tervek szerint 2012-ben fejeződnek be. Velencét 1993 és 2002 között több mint ötven áradás sújtotta, s a város 23 centimétert süllyedt a XX. században” – jelentette a National Geographic híradása 2006 decemberében.

További a lagúna illetve a műemlékek megmentését szolgáló intézmények:

  • Velence Veszélyben Alapítvány (British Centre, Campo San Luca),
  • Világ Műemlékei Alapítvány (Venezia, Castello 3701.),
  • Centro Europeo di Formazione degli Artigiani (San Servolo szigete).

Története[szerkesztés]

Letelepedés[szerkesztés]

Az 500-as években a népvándorlás zűrzavara elől egyre többen menekültek a lagúnák szétszórt szigeteire, ahová már nem ért el a szárazföldet meghódító lovas népek tényleges hatalma. A letelepültek itt halászattal és sólepárlással keresték kenyerüket, korszerűen művelték szigeteik földjeit és vezetőiket, a tribunokat maguk választották.

Néhány száz év alatt a primitív közösség már nagyobb egységbe tömörült, a szigetek benépesültek, kénytelenek voltak a lagúnák rovására terjeszkedni, feltöltve azok vízét a behordott földdel, ideszállított kövekkel. A szigetek közti szorosok csatornákká kezdtek szűkülni, a mai városközpontban, a Rialto szigeten kialakult a város magja. A lakosság osztályokra kezdett tagozódni. A halászok és hajósok élénk kereskedelmi forgalmat teremtettek a Lombardiai-síkság és a szemben fekvő dalmát partok között, gazdag kereskedődinasztiák nőttek fel. A szigeteket kormányzó tribunok rendszerint a legtekintélyesebb 20-30 családból kerültek ki. E közösség azonban állandó hadakozásra kényszerült az isztriai és dalmát kalózokkal szemben, s emellett hol a frank Kis Pipin király, hol a ravennai bizánci császári helytartóság ellen kellett védekeznie.

A közös érdekek szorosabbra kovácsolták a szigetek közösségeit, a communákat, tribunjaik 697-ben közös vezetőt választottak, Paulicius Anafestust, az első dózsét s ezzel megkezdődött a Köztársaság 1100 évig tartó külön élete. A főbb kérdéseket eleinte a népgyűlés, az arengo döntötte el, de az urak már kezdettől fogva szilárdan a patrícius családok voltak. A következő századokat a hatalomért folyó éles harcok jellemezték a patríciusok és a dózsék között, 150 év alatt 20 dózse fordult meg Velence trónján.

Eközben a város tengeri hatalommá fejlődött: a IX. században kereskedelmi kapcsolatai már a Keletrómai Birodalom egész területét behálózták, sőt az arab államokra is kiterjedtek.

A Velencei Köztársaság (Serenissima Repubblica di Venezia)[szerkesztés]

827-ben hazahozták Szent Márk evangélista hamvait Egyiptomból. Ő és szárnyas oroszlánja azóta Velence szimbólumává nőtt, maga az állam Szent Márk Köztársaságnak nevezte magát.

A X. században az irányítást a Nagytanács vette át; a dózse mellé 6 tagú testületet állítottak, a signoriát, az igazgatási teendőket a procuratorok, az igazságszolgáltatást egy 40 tagú testület látta el.

A Keletrómai Birodalom a normannok ellen nyújtott segítség fejében 1080-ban egész Dalmáciát és Isztriát Velence birtokába adta.

A város igazi felvirágzását azonban mégis a keresztes hadjáratok hozták meg. Velence növekvő hatalmi súlyát mutatja, hogy a pápa és a német-római császár küzdelmében III. Sándor pápát segítette győzelemre. A város legnagyobb zsákmányát 1204-ben ejtette, mikor a 90 éves Enrico Dandolo a IV. keresztes hadjáratban keresztes lovagokkal megegyezve meghódította Konstantinápolyt. A kereskedelmi jogot ekkor Velence kapta meg, gyarmataivá váltak az Égei-tenger szigetei Krétával együtt. Bizánc számtalan kincse a városba került.

1297-től 1319-ig kialakult a velencei arisztokratikus jellegű államszervezet.

A régi város bizonytalan talajra épült faházait időszakonként óriási tűzvészek pusztították el. A gazdaggá vált Velencében kő- és márványépületeket emeltek helyükbe a talajba sűrűn vert cölöpök ezrein. A dalmát partok tölgyei és fenyvesei mellett Libanonból hoztak cédrusokat, hogy a középkor legpompásabb városa felépülhessen.

A zsákmány felébresztette a másik hajósállam, Genova irigységét, amely mindeddig eredményesen kereskedelmet folytatott Bizánccal, és telepei a Krím-félszigetig értek. Velence azonban kisemmizte társait, s között megkezdődött a két tengeri köztársaság több mint 100 évig tartó háborúja, melynek 1381-ben a chioggiai csatával szakadt vége, Genova vesztett. Az 1400-as években így Velence hatalma tovább növekedett: 45 csatahajóval és gályáival a tengerek urává vált, állami bevétele 1 400 000 arany volt. Egy szép patríciuslány házassága révén kezébe jutott a Ciprusi Királyságot. Jogara alá hajtotta Észak-Itália valamennyi gazdag városát, köztük 1406-ban Vicenzát, Padovát, Veronát. 1421-ben hatalma alá került Dalmácia. Még Miksa német-római császár és a pápa nagyhatalmi vetélkedését is sikerült saját javára fordítania. 1454-ben az öt hatalom, Velence, Firenze, Milánó, Nápoly és a Pápai Állam Lodiban 25 esztendőre békét kötött.

A háttérben azonban már sokasodtak azok a tényezők, melyek Velence hanyatlásához vezettek: mikor a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, a Kelettel kiépített kereskedelmi kapcsolatok meglazultak, majd 1570-ben a törökök elfoglalták Ciprust is. Több természeti csapás sújtotta a várost, így két tűzvész 1574-ben és 1577-ben. 1575-ben szörnyű pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot (negyedrészét elpusztította), majd 1630-ban egy újabb járvány 40 000 ember életét követelte. E csapások sokasága megtörte a Velencei Köztársaságot. A XVII. század során már világossá vált, hogy a tengeri forgalom az óceánokra tolódott, ahol más hatalmak szerezték meg a vezetést. Mikor a törökök 1718-ban Görögország visszavételére indultak, Velence végleg elvesztette gyarmatait.

Francia és Habsburg uralom alatt (1797-1866)[szerkesztés]

A köztársaságot Napóleon, a forradalom tábornoka eltörölte: 1797. május 17-én a hadvezér minden ellenállás nélkül vonult be a városba. A Nagytanács azzal vélte menteni a menthetőt, hogy feloszlott és hatalmát átadta a népnek, a Szent Márk téren nagy ujjongás közben elégették az Aranykönyvet, s leverték a feljelentések bedobálására szolgáló oroszlánfejet.

Az 1797-ben megkötött Campo Formió-i béke értelmében Napóleon előbb az osztrákoknak engedte át Velencét. 1798-ban elhagyva a várost, a francia csapatok kirabolták az Arzenált, elsüllyesztették a hajóhadat, s számos műkincset Párizsba vittek magukkal.

Egy 1805-ben Pozsonyban született békemegállapodás után visszakerült Itáliához, az Olasz Királysághoz. Azaz Velence második francia megszállása 1806-tól 1815-ig tartott. A királyság Napóleon mostoha fiának (Eugène Beauharnais) az uralma alatt állt, aki alkirályként vezette államát. Ekkor bezáratták a scuolákat, az ipartestületeket, 48 kolostort és 26 templomot (köztük 49-et teljesen megsemmisítettek). A műkincseket széthordták, jelentős részét pedig elégették, feldarabolták.

Napóleon bukása után a város ismét az osztrákok birtoka lett. Ez az időszak bizonyos tekintetben hasznos volt a város fennmaradása szempontjából, a rendezett és szigorú közigazgatás lehetővé tett valamelyes modernizációt (szárazföldi kapcsolat a töltés-híd megépítése révén, gázvilágítás), az osztrák konzervativizmus és az általános pangás, elszegényedés azonban megakadályozta, hogy nagyszabású átalakításokkal változtassanak a város történelmi arculatán.

1848-ban Velencében is népfelkelés tört ki és Manin Daniel vezetésével kikiáltották a Köztársaságot. Radetzky marsall kitartó, csak a magyar szabadságharchoz hasonlítható hosszúságú ellenállás után 1849. augusztus 21-én végül elfoglalta az élelmiszerkészleteiből kifogyott várost. Velencét az ostrom alatt érte a történelem első légitámadása, személyzet nélküli, időzítő órával felszerelt léggömbökről bombázták a másképpen bevehetetlen települést - az egyik töltet a Szent Márk tér közepén robbant, komoly károk azonban nem keletkeztek.

Az Olasz Királyság és Olaszország Velencéje (1866 után)[szerkesztés]

Velence 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz. Az I. világháborúban ugyancsak több száz bombatalálat érte, ám műemlékeiben sok kár ennek hatására nem keletkezett - bár a mai Piazzale Roma autóbusz-pályaudvar és az Autorimessa parkolóház nagy területe éppen az osztrák légitámadások nyomán vált a földdel egyenlővé - ezeket a helyszíneket a II. világháborúig mementókét beépítetlenül hagyták. Az 1920-30-as esztendőkben óriási építkezésekbe fogtak, ekkor született hatalmas kereskedelmi kikötője Margheránál illetve kőolaj finomítója is.

Ezer éves hatalma lehanyatlott bár, ma már a művészek és a turisták kedvelt célpontjává, Veneto régió és Olaszország legkeresettebb természeti-kulturális látnivalójává vált.

Gőgös Velence oly kihalt: a téren
zenétlen csönd, a báli fény kilobbant.
Ódon kapuk lépcsőzetére, roppant
márványokon a hold suhan fehéren.
Okeanost ríkatja a kanális.
Ő futna örökifjú szenvedéllyel
s menyasszonyát csókjával öntené el,
de a falakra loccsan zúgva máris. (Eminescu: Venetia, ford. Dsida Jenő: Velencei szonett)


Nyelv[szerkesztés]

Velence saját regionális nyelvvel rendelkezik. Bár a velencei nyelvet sokan csak az olasz nyelv egyik északi nyelvjárásnak tekintik, valójában teljesen önálló újlatin nyelv, amely nem is ugyanabba a csoportba tartozik, mint az olasz, és inkább a katalánnal és a spanyollal áll közelebbi rokonságban, mint az olasszal.

Közigazgatás[szerkesztés]

Velence közigazgatásilag a következő kisebb adminisztratív egységekre, körzetekre (municipalità) tagolódik:

Velence belvárosának negyedei (sestiere):

Városkép[szerkesztés]

Velence épületeit egymáshoz közel álló, fából készült cölöpökre építették (a víz alatt oxigén hiányában a fa nem rothad el), amelyek belenyúlnak a tengerfenék homokos és agyagos rétegeibe is, közel 8 méter mélységig. A cölöpök felett isztriai mészkő képezi az épületek alapjait. A házak megtámasztására használt fákat a mai Szlovénia nyugati területein vágták ki, ezzel a mai Kras, Lika és Gorski kotar régiók sivárságát okozva. A pillérek nagy része sok évszázad után még mai is érintetlen.

Mi volt ez a furcsa bűvölet és eksztázis, ami elfogta itt a sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett? Talán a gyermek álmodhatott ilyesmiről - a gyermek, aki kertes villák lakója volt, de félt a tágas dolgoktól -, talán a kamasz akart élni olyan szűk helyen, ahol minden félnégyzetméternek külön értelme van, tíz lépés már határsértést jelent, évtizedek telnek el egy rozoga asztal mellett, és emberéletek egy karosszékben; de ez sem biztos.- írja Szerb Antal az Utas és a Holdvilág című művében Velence hangulatának megragadásaképpen.

A belvárosi területet kb. 100 csatorna szeli át, melyeknek két legnagyobbika a két fő közlekedési útvonal is egyben, ezek a Giudecca csatornája (Canale di Giudecca) és a Canal Grande. A kisebb csatornák rio elnevezést kaptak. A kis szigetekhez hozzáépültek oldalról a terek és utcák és évszázadok alatt váltak szűk riókká. A csatornákon hídakon lehet átjutni, melyből több mint 400 található Velence szerte. A hidakat többnyire isztriai kőből és téglából készítették, nevük ponte, esetleg pontine. A keskeny utcák az ún. callék, ha bevásárlóutak, akkor salizzádák, vagy calle largák (azaz hosszú utcák). Az aprócska mellékutcák a caletta nevet viselik, míg a rio mellett haladók neve a fondamenta.

Velence történelmi belvárosának terei között előfordul egy piazza, két piazetta, míg a többi ún. campo, ha még kisebb, akkor campiello vagy corte. A velencei tájékozódást nem segíti, hogy a házszámok megadásában általában a negyed megnevezése és egy sorszám szerepel (például 3384, Cannareggio).

Velence nagyobb terei a következők:

A legemberszabásúbb város. (...) Velence nem 'fejlõdhet', nem lehet nagyobb, mint amekkora, mert a rendelkezésére álló szárazföld minden izinkjét õsidõktõl fogva betöltötte már. És ez a szárazföld nem sok." Ezért is van az, hogy a város bármelyik pontjára el lehet jutni félóra alatt: ,,Minden közel van, és ami messze van, az is odajön tapintható közelbe: a nagy hajók ott állnak meg az utcák közt, házhoz jön az óceán. - vetette papírra ugyancsak Szerb Antal A harmadik torony című esszéjében.

A városban egyaránt fellelhetők a mór, a bizánci, a gótikus, a reneszánsz, a manierista és a barokk építészet emlékei; melyek szerves egységet képezve alakították ki Velence ma ismert képét. Tipikus épületek:

  • Középületek: példaként említhető a Dózse-palota, a Piazza San Marco kerülete mentén Napóleon által emeltetett hivatali épületek, a Dogana (vámház) és a Fondango Turchi, az ottomán-török kereskedelmi képviselet. A Dózse-palota oszlopokon "lebegő" masszív tömbstílusa jelentős hatással volt a modern középület-tervezésre, ma elsősorban a skandináv országokban alkalmazzák ezt a koncepciót.
  • Paloták (Palazzo, Casa, Ca): Nemcsak csatornáinak partján, de szinte minden kisebb-nagyobb téren észrevehetők a palazzók (családi paloták), melyek építőanyaga az égetett tégla, magasabb emeleteken vagy utólagos emelet-ráépítések esetén alkalmanként a vályogtégla. (Súlyosabb szerkezeti építőanyagot, például követ csak a legerősebb, több százezer cölöpre alapozott középületeknél alkalmazhattak). A paloták nagyszerű szépségét a falazatot teljesen beborító fehér isztriai márvány díszburkolat, a mozaikok és a kültéri freskók adják - sajnos a falfestmények közül a legtöbb a vízpára miatt az évszázadok során teljesen lemállott.
  • Polgárházak: A történelmi lakóépületek gyakran eredetibb módon megőrizték a gótikus stílus tiszta jegyeit, mint a többször újjáépített vagy bővített paloták, a szűk mellékutcákban barangolva számtalan érdekes épületet fedezhetünk fel.
  • Céhes házak (Scuola): A paloták mellett azonban számos más polgári, világi épület fedezhető fel bejárva a zegzugos utcákat: így például a jótékonysági testvériségek, céhek székházai (scuolák, azaz „iskolák”).
  • Templomok (Chiesa, Cattedrale, Basilica): A vallási élet központjai a templomok, melyek közül szintén akad bizánci-mór, gótikus, kora reneszánsz, vagy barokk stílusú is. Ismertek még a különböző kolduló rendek templomai (S. Giovanni e Paolo, Sta Maria Gloriosa dei Frari).

Látnivalók[szerkesztés]

Szent Márk tér (Piazza San Marco)[szerkesztés]

Velence és a Szent Márk tér a Campanile-vel

Velence központja, amelynek – ahogy Petrarca írta – „nincsen párja a földön”. 56-82 méter széles, 175 méter hosszú a világ legszebb tereként is nevezett hely, amely sok történelmi esemény színtere is volt. Három oldalról középületek veszik körül. Ma is a város életének centruma. Látnivalói:

  • Szent Márk-székesegyház (Basilica di San Marco): Velence legismertebb, leghíresebb látnivalója. 882-ben alapított csodálatos díszítésű épület, mely elemeiben, formavilágában megőrizte a bizánci építészet hagyományait. Tetején öt hagymakupola nyúlik a magasba. Mind kívül, mind belül márvánnyal, mozaikkal, faragásokkal ékesített alkotás. Restaurálása már a XVI. században megkezdődött.
  • Campanile: a Szent Márk-székesegyház bejáratával szemben magasodik 98,6 méter magas harangtornya. 888-912 között épült eredetije, mely 1902-ben összeomlott. A téren tartózkodók nem sérültek meg. 1912-ben avatták azt a téglatornyot, melyet ma láthatunk.
  • Loggetta: A torony alatt helyezkedik el Sansovino munkája, a carrarai fehér márványból, isztriai kőből és porfírból készült épület. Bronzkapuját Antonio Gai készítette a XVIII. században.
  • Zászlórudak: a templom előtt álló zászlótartók 1571-ből származnak, Leopardi művei, melyek bronztalapzaton helyezkednek el.
  • Prokuráciák: A teret körbeveszik a templom prokurátorainak, a legmagasabb állami méltóságoknak épült prokuráciák, melynek részei a Régi Prokuráciák (Procuratie Vecchie) és az Új Prokuráciák (Procuratie Nuove).
  • Óratorony (Torre dell'Orologio): Jobbra a bazilikától az 1496-ban emelt Óratorony magasodik, ez 2005-2006-ban felújítás alatt állt. A torony alatti árkád Velence Váci utcájába, a Merceriára vezet. Építésének idejében csodaszerkentyűként tartották számon. Mutatja az időt, a holdfázisokat és a nap haladását az állatövekben.
  • A Pátriárka palotája: A székesegyház mellett áll a Pátriárka palotája. A XX. században három pátriárka került Szent Péter székébe. Közülük kettőre márvány tábla emlékezik a Palota bejárata mellett.

Piazetta[szerkesztés]

Palazzo Ducale

A Szent Márk tér folytatása a tenger felé nyitott Piazetta, melynek hossza 97 méter, szélessége 41-48 méter. A tér egyik oldalán a Libreria épülete foglal helyet. Vele szemben a Dózse-palota fala terpeszkedik. A két épület között két oszlop magasodik. A Dózse-palota háta mögött áll a Prigione, mellyel a Sóhajok hídja jelent összeköttetést.

  • Dózse-palota (Palazzo Ducale): a dózse lakóhelye és az állam hatalmi központja volt több száz éven keresztül. Már a IX. század óta ezen a helyen, bár korábbi épületekben laktak a dózsék. A mai építését 1340-ben kezdték el, s 1420-1440 között fejezték be.
  • A Libreria a Dózse-palotával szemben áll, 1537-ben Jacopo Sansovino kezdte meg építését, melyet Scamozzi fejezett be. A reneszánsz épület isztriai kőből készült római klasszikus stílusban. Ma könyvtár és archeológiai múzeum. Mennyezetét Tintoretto, Tiziano és Veronese képei díszítik.
  • Prigione: a Dózse palota háta mögött, annak folytatásaként épült fehér falú börtön, Antonio Contino mester emelte a XVI. század végén.
  • A Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri) nem más, mint e börtönt és a Dózse-palotát összekötő híd, amelyet ugyancsak Antonio Contino épített 1600-ban, isztriai kőből. Nevének elterjedése Lord Byrontól származik. A hídhoz fűződő sok rémtörténet többek között a költőnek s Victor Hugo-nak köszönhető. Velence igazságszolgáltatása a kor szörnyű börtönviszonyaihoz képest még humánus is volt. 1660-ban itt szüntették meg először a kínzásokat a világon.

A Canal Grande mentén[szerkesztés]

A Canal Grande csatorna a város fő közlekedési útvonala, a Giudecca után a második legszélesebb vizi útja. 3 km hosszúságú, átlagosan 4-5 méter mély. Több mint 100 palota illetve több templom sorakozik két partján. Kiemelkedő épületei:

Bal parton[szerkesztés]

Jobb parton[szerkesztés]

Hídjai[szerkesztés]

Rialto Bridge

Velence négy legnagyobb - a Canal Grande csatorna felett átívelő hídja:

  • A Rialto-híd (Ponte di Rialto): 1588–1592 között emelték, Velence legrégebbi hídja. Három év alatt húzták fel, s már építése óta kereskedelmi központként működik. Méretei: íve 44 m, magassága 7,5 m, szélessége 22 m, alapzata 12 000 cölöp. Fesztávolsága 27,2 m.
  • A Akadémiai híd (Ponte dell'Accademia), mely közvetlenül az Accademia képtárához vezet. A 19. században készült.
  • A Scalzi-híd (Ponte degli Scalzi) márványból épült új híd a pályaudvar előtt.
  • A Quarto Ponte vagy Ponte di Calatrava (teljes nevén: Quarto ponte sul Canal Grande), magyarul 'A negyedik híd', Santiago Calatrava új és heves vitákat illetve tiltakozásokat kiváltó alkotása. Terve 1996-ban, míg az építmény szerkezete 2007. augusztus 12-én készült el posztmodern stílusban. A hidat Ponte della Costituzione (Alkotmány-híd) néven 2008. szeptember 11-én éjjel, 23 óra 44 perckor avatták fel és adták át a gyalogosforgalomnak.

További hidak, melyek nem a Canal Grandet ívelik át:

További látnivalói[szerkesztés]

  • Frari templom (Santa Maria Gloriosa dei Frari) : Szűz Mária Mennybemenetelének temploma jelentős Tiziano festményekkel, szobrokkal és Canova síremlékével.
  • Előtte Bartolomeo Colleoni lovasszobra (Colleoni hadvezér, 1400–1475), Verocchio világhírű alkotása áll. A művész halála után Alessandro Leopardi fejezte be. Colleoni a Köztársaságra hagyott örökség fejében kikötötte, hogy lovasszobrot emeljenek tiszteletére. Az egyik legszebb reneszánsz szoborként ismeri a képzőművészet.
  • Arzenál (Arsenale di Venezia): fegyvermúzeum és kiállítóterem a lagúna partján, a Biennáléhoz vezető út mentén. 1104-ben építették és a XIV-XVI. században bővítették ki. 32 hektárnyi területen fekszik. Az épület szerepelt Dante Isteni színjátékának Pokol című fejezetében.
  • Teatro La Fenice: Olaszország egyik legjelentősebbként ismert, nemzetközi hírnevű operaszínház, mely pár éve tűzeset áldozata lett. Neoklasszicista épület 1792-ből.

A lagúnák szigetei[szerkesztés]

Az Északi Lagúna szigetei[szerkesztés]

San Michele-sziget
  • Lido di Venezia: a legnagyobb, hosszan elnyúló sziget a város partja előtt, 18 000 lakossal; nevét a világon számos fürdőhely átvette. A XIX. század elején Európa divatos üdülőhelyeként ismerték.
  • San Giorgio Maggiore: A szigetet a San Giorgio Maggiore templom és bencés kolostor uralja, Velence egyik leglátványosabb temploma. Reneszánsz alkotás, építői: Andrea Palladio (15081580) és Baldassare Longhena (15981682).
  • San Michele-sziget: Velence temetője. Itt áll a San Michele di Isola reneszánsz temploma.
  • Murano: másfél kilométerre terül el Velencétől, maga is öt apró sziget összeépüléséből keletkezett. 1292 óta a velencei üveggyártás központja, különösen a XVI. században élte virágkorát e tevékenységnek köszönhetően. 1861 óta a Museo Vetrario mutatja be az üveggyártás történetét.
  • Burano: apró halászfalucska 5000 fős lakossággal, látnivalója a San Martino plébániatemplom. Hajdan a velencei csipkegyártás központjaként működött. Iskolájában ma is tanítják a csipkeverés technikáját.
  • Torcello: már csak néhány tucat ház emelkedik e hangulatos, régies atmoszférát sugárzó szigeten. A 15. században iszaposodott el partja, s lakói a mocsárláz miatt elmenekültek innen. Néhány fennmaradt építészeti emléke a Santa Maria dell'Assunta-katedrális, a Palazzo del Consiglio, a Santa Fosca-templom és a Palazzo dell'Archivo.
  • Sant'Erasmo-sziget: a a XIX. század végétől katonai területként működött, majd 1975-ben kiürítették.
  • San Francesco del Deserto-sziget: a lagúna déli részén terül el, Burano közelében. Ma csupán két kolostor áll itt.
  • Lazaretto Vecchio-sziget: a XII. századi zarándokpihenőhelyre 1434-ben pestiskórházat emeltek a köztársaság rendeletére. Ma lakatlan.
  • Le Vignole-sziget: főleg mezőgazdasági területként működik.
  • La Certosa-sziget: robbanószergyár volt egykor e szigeten, ma nyilvános park.
  • Sant'Elena
  • Lazaretto Nuovo-sziget
  • San Giacomo in Paludo-sziget

A Déli Lagúna szigetei[szerkesztés]

  • San Servolo-sziget: 1980 óta az Európa Tanács egy alapítványa kézműves restaurátorokat képez a szigeten.
  • San Lazzaro degli Armeni: a Lido szomszédságában fekszik, az 1180-as évektől lepratelep volt, 1717-tő örmény katolikus szerzetesek lakják.
  • Portosecco
  • Pellestrina: Lido di Venezia szigetétől déli irányban, 10 km hosszan elnyúló földsáv, melynek lakossága közel 3000 fő.
  • Oasis Ca'Roman
  • Poveglia

Kultúra[szerkesztés]

Velence a mai napig a kultúra egyik fellegvára Olaszországban. Erről rendezvényei, ünnepei, múzeumai, kiállításai, színházai, balett-, opera- és hangversenyprogramjai, fesztiváljai tanúskodnak.

Hagyományos ünnepek[szerkesztés]

  • Velencei karnevál: évente megrendezett télbúcsúztató rendezvénysorozat a városban.
  • Vogalonga: május egyik vasárnapján megrendezett ünnep. 32 km útvonalat kell végigevezni a jelentkezőknek a csatornákon, bármely méretű és típusú csónak vagy hajó részt vehet a látványos felvonuláson.
  • Festa del Redentore: július harmadik szombatján és vasárnapján zajló ünnep. Résztvevői csónakhidat építenek a Giudecca csatornán illetve pompás tűzijátékkal kísért éjszakai virrasztást tartanak.
  • Regata Storica: szeptember első vasárnapjának ünnepe. Különleges, gazdagon díszített csónakok felvonulásával kezdődik a Canal Grande csatornán. Ezt követi a kétevezős gondolák versenye.
  • Festa della Sensa: áldozócsütörtök utáni vasárnapon tartják. A Köztársaság kezdete óta azzal ünnepelték, hogy a dózse Velence és a tenger házasságának jelképeként a San Nicoló al Lídónál a Bucintoró nevű díszes hajóról a tengerbe vetett egy gyűrűt. Napjainkban a polgármester, a pátriárka és más velencei tisztségviselők követik ezt a hagyományt.

Kulturális rendezvények[szerkesztés]

  • A Biennálé Alapítványa (Fondazione della Biennale) rendezi a Velencei Nemzetközi Művészeti Kiállítást (Esposizione Internazionale d'Arte), mely 1895 óta kétévente tekinthető meg és 1932 óta Velencei Nemzetközi Filmfesztivált (Mostra Internazionale d'Arte Cinematografica), mely előbb kétévente, majd minden esztendőben jelentkezett modern filmbemutatóival.
  • További rangos eseményt jelent a szintén általuk szervezett Velencei Építészeti Biennálé (Mostra Internazionale di Achitettura), a Zenei Fesztivál (Festival della Musica), a Táncfesztivál (Festival della Danza) illetve a Színházfesztivál (Festival del Teatro).

Kulturális intézmények[szerkesztés]

Múzeumok, állandó kiállítások:

  • Akademiai Képtár (Velence) (Galleria dell'Accademia): a Scuola della Caritá épületében (1357) foglal helyet az Akadémia galériája. Maga a palota barokk homlokzatú. Bent Giovanni Bellini, Tiziano, Tintoretto, Veronese és más velencei mesterek pompás alkotásaiban gyönyörködhet a látogató.
  • Gettómúzeum (Museo del Ghetto)
  • Palazzo Grassi
  • Peggy Guggenheim-gyűjtemény (Collezione di Peggy Guggenheim, Peggy Guggenheim Collection)
  • Querini Stampalia
  • Szent Márk Nemzeti Könyvtár (Biblioteca Nazionale Marciana)
  • Goldoni Háza (Casa Goldoni, Palazzo Centano)
  • Giorgio Franchetti Galéria (Galleria Giorgio Franchetti alla Ca'd'Oro)
  • Nemzetközi Modern Művészeti Galéria (Ca'Pesaro, Galleria internazionale d'arte Moderna di Venezia)
  • Palazzo Cini Galéria (Galleria di Palazzo Cini)
  • Muranói Üvegmúzeum (Museo del Vetro di Murano)
  • Természettudományi Múzeum (Museo di Storia Naturale di Venezia)
  • Correr Múzeum (Museo Correr)
  • AZ Erotika Művészetének Múzeuma (Museo d'Arte Erotica di Venezia)
  • Keleti Művészetek Múzeuma (Ca' Pesaro, Museo d'Arte Orientale)
  • Buranói Csipkemúzeum (Museo del Merletto di Burano)
  • Velencei Settecento Múzeuma (Ca' Rezzonico, Museo del Settecento veneziano)
  • Hellén Intézet Múzeuma (Museo dell'Istituto Ellenico)
  • Museo della Scuola Dalmata dei SS. Giorgio e Trifone
  • Torcellói Múzeum (Museo di Torcello)
  • Museo Diocesano di Arte sacra di Venezia
  • Marciano Múzeum (Museo Marciano)
  • Museo parrocchiale San Pietro Martire
  • Tengerészeti Múzeum (Museo Storico Navale di Venezia)
  • Palazzo Fortuny
  • S. Lazzaro degli Armeni Képtára és Múzeuma (Pinacoteca e Museo di S. Lazzaro degli Armeni)
  • Manferdini Képtár (Pinacoteca Manfrediniana)
  • Scuola Grande di San Rocco di Venezia
  • Scuola Grande dei Carmini
  • Scuola Grande di San Giovanni Evangelista
  • Scuola Grande di San Marco

Színházak:

  • La Fenice Színház (Teatro La Fenice): az egyik legnevesebb operaház Olaszországban, balett- és operarendezvények számára.
  • Malibran Színház (Teatro Malibran): balett-, hangverseny-, és operaelőadások láthatók itt.
  • Goldoni Színház (Teatro Goldoni): prózai darabokat játszanak a színházban.
  • L'Avoragia Színház (Teatro L'Avoragia): prózai jellegű műsor látható.
  • Del Ridotto Színház (Teatro del Ridotto): ugyancsak prózai darabok kerülnek színre az épületben.

Könyvtárak:

  • A Correr Múzeum Könyvtára (Biblioteca del Museo Correr)
  • A Ca'Pesaro Könyvtára (Biblioteca di Ca' Pesaro)
  • A Goldoni Színház Könyvtára (Biblioteca di Studi Teatrali di Casa Goldoni)
  • A Mocenigo-palota Könyvtára (Biblioteca di Palazzo Mocenigo)
  • A Természettudományi Múzeum Könyvtára (Biblioteca del Museo di Storia Naturale)
  • A Querini Stampalia Alapítvány Könyvtára (Biblioteca della Fondazione Querini Stampalia)

Hírességek[szerkesztés]

Utazók, felfedezők, kalandorok[szerkesztés]

  • Marco Polo (Velence vagy Curzola, 1254. – Velence, 1324. január 8.) velencei kereskedő, utazó, író.
  • Giacomo Casanova (Velence, 1725. április 2. – Dux, ma Duchcov, 1798. június 4.) utazó, író, kalandor, diplomata és kém a Velencei Köztársaságban.
  • Sebastiano Caboto (Velence, 1477 - London, 1577) felfedező, John Cabot fia.

Tudomány[szerkesztés]

  • Paolo Sarpi (Velence, 1552. augusztus 14. – Velence, 1623. január 15.) teológus és történész, író, filozófus.
  • Vincenzo Maria Coronelli (Velence, 1650. augusztus 16. – Velence, 1718. december 9.) kartográfus és enciklopédista.

Vallás[szerkesztés]

  • Gasparo Contarini (Velence, 1483. október 16. - Bologna, 1542. augusztus 24.), teológus és diplomata, kardinális III. Pál pápa ideje alatt.
  • I. János Pál pápa született "Albino Luciani", (Forno di Canale, Velence mellett, 1912. október 17. – Vatikán, 1978. szeptember 28.), bíboros majd egyházfő.
  • XII. Gergely pápa született "Angelo Correr", (Velence - Róma, 1417, egyházfő 1406-1415.
  • IV. Jenő pápa született "Gabriele Condulmer", (Velence, 1383 – Róma, 1447) pápa 1431-1447.
  • II. Pál pápa született „Pietro Barbo" (Velence, 1417 - Róma, 1471), egyházfő 1464-1471.
  • VIII. Sándor pápa született "Pietro Vito Ottoboni", (Velence, 1610 – Róma,1691), egyházfő 1689-1691.
  • XIII. Kelemen pápa született "Carlo della Torre Rezzonico", (Velence, 1693 – Róma, 1769), egyházfő 1758-1769.
  • Pietro Bembo (Velence], 1470. május 20. – Róma, 1547. január 18.), velencei patrícius, olasz bíboros, Gubbio és Bergamo püspöke, III. Pál pápa kardinálisa (1539, író és humanista tudós).

Építészet[szerkesztés]

  • Baldassare Longhena (Velence, 1598 – Velence, 1682), építész és szobrász, korának egyik leghíresebb alkotója.
  • Jacopo Sansovino, Jacopo Tatti vagy il Sansovino (Firenze, 1486. július 2. – Velence, 1570. november 27.), reneszánsz építész és szobrász.

Irodalom[szerkesztés]

  • Carlo Goldoni (Velence, 1707. február 25. – Párizs, 1793. február 8.) olasz komédiaíró, a műfaj megújítója.
  • Niccolò Ugo Foscolo (Zacinto, 1778. február 6. – London, 1827. szeptember 10.) klasszicista, preromantikus író és költő.

Képzőművészet[szerkesztés]

  • Giovanni Bellini vagy Giambellino (1430 körül – Velence, 1516.), a reneszánsz festőművészek egyik legismertebbike.
  • Jacopo Bellini (Velence, ? 1396? – ? 1470?), itáliai festőművész, Giovanni Bellini apja.
  • Bernardo Bellotto (Velence, 1721. január 30. – Varsó, 1780. október 17.), itáliai festőművész.
  • Giovanni Antonio Canale, vagy Canaletto (Mestre, 1697. október 7. – Velence, 1768. április 19.), festőművész, tájképfestő.
  • Antonio Canova (Possagno, 1757. november 1. – Velence, 1822. október 13.), klasszicista szobrászművész.
  • Rosalba Carriera (Chioggia, 1675. október 7. – Velence, 1757. április 15.) festőnő, portréfestő, miniatúrakészítő.
  • Giorgione vagy Zorzi da Castelfranco (Castelfranco Veneto, 1478 – Velence, 1510), reneszánsz festőművész.
  • Lorenzo Lotto (Velence, 1480 – Loreto, 1556) itáliai festőművész.
  • Giovanni Battista Tiepolo vagy Gimbattista Tiepolo (Velence, 1696. március 15. – Madrid, 1770. március 27.), itáliai festőművész.
  • Jacopo Tintoretto (Velence, 1518. szeptember 29. – Velence, 1594. május 31.), reneszánsz festőművész.
  • Tiziano Vecellio (1485? – 1576), a velencei érett reneszánsz egyik legnagyobb festőművésze.
  • Palma il Vecchio (Serina, Bergamo, 1480 - Velence, 1528), reneszánsz festőművész.
  • Paolo Veronese vagy Paolo Caliari vagy Cagliari (Verona, 1528 – Velence, 1588. április 19.), itáliai reneszánsz festőművész.

Zene[szerkesztés]

  • Tomaso Albinoni (Velence, 1671. június 8. – Velence, 1750. január 17.), itáliai barokk zeneszerző, hegedűs.
  • Antonio Caldara (Velence, 1670 – Bécs, 1736. december 26.), barokk zeneszerző.
  • Francesco Cavalli (Velencei Köztársaság, Crema, 1602. február 14. – Velence, 1676. január 14.), barokk zeneszerző s karnagy.
  • Andrea Gabrieli (Velence, 1510 – Velence, 1586), zeneszerző és orgonaművész.
  • Baldassare Galuppi (Velence, Burano, 1706. október 18. – Velence, 1785. január 3.), operaszerző.
  • Bruno Maderna (Velence, 1920. április 21. – Darmstadt, 1973. november 13.), zeneszerző és karmester.
  • Gian Francesco Malipiero (Velence, 1882. március 18. – Treviso, 1973. augusztus 1.), olasz zeneszerző.
  • Claudio Monteverdi (Cremona, 1567. május 15. – Velence, 1643. november 29.), itáliai zeneszerző.
  • Luigi Nono (Velence, 1924. január 29. - 1990. május 8.), kortárs olasz zeneszerző.
  • Antonio Vivaldi (Velence, 1678. március 4. – Bécs, 1741. július 28.), az olasz barokk egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb zeneszerzője, korának nagy hegedűvirtuóza.
  • Ermanno Wolf-Ferrari, (Velence, 1876. január 12. – Velence, 1948. január 21.), olasz zeneszerző.

Közlekedés[szerkesztés]

Megközelítés[szerkesztés]

Így újra meglátta a bámulatos kikötőhelyet, fantasztikus építmények e káprázatos kompozícióját, amelyet közeledő hajósok megilletődött pillantása elé tárt a Respublica: a palota könnyed nagyszerűségét és a Sóhajok hídját, a parti oszlopokat oroszlánnal és szenttel, a mesetemplom pompázatosan kiugró oldalszárnyát, a kapualjra s a gigászi órára nyíló kilátást, és szemlélődése közben arra gondolt, hogy szárazföldön, a pályaudvaron érkezni Velencébe annyi, mint egy palotába a hátsó kapun át lépni, és hogy nem volna szabad másképpen jönni ebbe a hihetetlennél hihetetlenebb városba, mint ahogy most ő: hajón, a nyílt tenger felől. (Thomas Mann)

A XIX. században egy csak gyalogosok által használható töltésutat építettek a városból a szárazföldre, melynek hatására aztán egy vasútállomás és egy autóút is megépült.

Velence megközelítési lehetőségének ma már számos módja akad, repülővel, vasúton, közúton és vízen egyaránt elérhető.

Légi Közlekedés[szerkesztés]

Légikikötő:

  • Marco Polo Nemzetközi Repülőtér (Tessera): 9 km-re helyezkedik el a belvárostól. A repteret 1987 óta a SAVE társaság üzemelteti, közvetlen összeköttetést jelent a világ számos nagyvárosával. Bejutás a repülőtérről a Piazzale Romára menetrend szerinti autóbuszokkal lehetséges.

Vízi közlekedés[szerkesztés]

Kikötők tengerjáró hajók számára:

  • Tengeri kikötő (Stazione Marittima, cím: Venezia, M 103): Szárazföldi taxik és vizitaxik megállóhelye.
  • Tengeri kikötő (Stazione Marittima, cím: Venezia, San Basilio): Szárazföldi taxik és vizitaxik illetve vaporettok megállóhelye.
  • Tengeri kikötő (Stazione Marittima, cím: Venezia, Riva 7 Martiri): Vizitaxik és vaporettok megállóhelye.

Vasúti közlekedés[szerkesztés]

Vasúti megállóhely:

  • Santa Lucia vasúti pályaudvar (Stazione ferroviarria di Santa Lucia, cím: Venezia, Cannaregio): nemzetközi és belföldi vasútvonalak találkozásánál fekvő, nagy forgalmú állomás. Innen a belvárosba juthat a látogató vaporetton, vizitaxival vagy gyalogosan.

Közúti közlekedés[szerkesztés]

Közúti megközelítés: Velence közúton két irányból érhető el, nyugatról az az A4-es autópályán Padova, Vicenza, Verona, Brescia irányából illetve ésazk és északkeleti irányból az A4-A27 es úton Treviso, Udine, Trieszt felől. A szárazföldről Velence centruma a Ponte della Libertá 3 km-es hídján át érhető el, mely a Piazzale Rómára és a Tronchettora vezet.

Parkolóhelyek autóval illetve autóbusszal érkezők számára a centrumban:

  • Piazzale Roma parkoló (cím: Venezia, Piazzale Roma) - Nemzetközi és belföldi autóbuszok állomása, autóparkoló két parkolóházzal, összesen 2100 autó számára, nyitva 0-24.00-ig. Innen a belvárosba juthat a látogató vaporetton, vizitaxival vagy gyalogosan.
  • Tronchetto parkoló (cím: Venezia, Isola Nuova del Tronchetto) - Különjárati autóbuszok parkolója 500 gépjármű számára, fedett parkolóház 3500 autó részére nyitva 0-tól 24.00-ig. A parkolót a Venezia Tronchetto Parking S.p.A. társaság üzemelteti. Innen a belvárosba juthat a látogató vaporetton, taxival, magántársaságok hajóin, gondolán vagy gyalogosan a Piazzale Roma érintésével.

Parkolóhelyek autóval illetve autóbusszal érkezők számára a szárazföldön:

  • Punta Sabbioni parkoló (cím: Cavallino, Punta Sabbioni) - Különjárati autóbuszmegálló és parkoló. Innen a belvárosba juthat a látogató az ACTV társaság menetrend szerinti hajóján, illetve magántársaságok kisebb hajóin.
  • Zona Ind. parkoló (cím: Marghera, Zona Ind.) - belföldi autóbusz állomás.
  • F.S. parkoló (cím: Mestre, F.S.) - nemzetközi és belföldi autóbusz állomás, szárazföldi taxiállomás.
  • Fusina parkoló (cím: Mestre, Fusina) - belföldi autóbusz állomás, hajókikötő.
  • San Giuliano parkoló (cím: Mestre, san Giuliano) - parkoló 800 autó számára, nyitva 08-20.00 óráig.

Helyi közlekedés[szerkesztés]

A szigeteket, amelyeken Velence felépült, több mint 400 híd köti össze. Az óvárosban a csatornák az utak szerepét látják el, és itt a közlekedés vagy vízi vagy gyalogos formában zajlik.

Jellegzetes közlekedési eszközök:

  • Gondola: ma már főleg sétacsónakázásra használt vízi jármű, bár néhány még kompként is üzemel (traghetti). Pár velencei család mindmáig saját gondolával rendelkezik. A gondola kinyúló orr-részének fémből készült hatos fogazású díszítése a város hat kerületére (sestiere) utal. A különleges faépítésű jármű színe fekete, 1562-ben ugyanis rendeletet hoztak rá, hogy minden gondolát egyformára kell festeni – ezzel kívánták csökkenteni a nemesi családok rivalizáló kedvét. A csatornák mentén az egyik partról a másik oldalra szállító gondolák az ún. traghettók.
Ki nem küzdött futó borzongással, titkos és szívszorongató félénkséggel, ha első ízben vagy hosszú elszokás után kellett velencei gondolába szállnia? Ez a különös alkalmatosság - ahogy balladás időkből teljesen változatlanul átszármazott, oly sajátságos feketén, aminő különben minden dolgok közt egyedül a koporsó - hangtalan, bűnös kalandokra emlékeztet csobogó éji vizeken, még inkább magát a halált juttatja eszedbe, a ravatalt, a komor gyászmenetet, a végső, hallgatag elvonulást. És föltűnt-e már valakinek, hogy az ilyen csónak padkáján, azon a fekete, koporsófényű karosszéken, tompa fekete vánkosán a világ legpuhább, legbujább, legernyedtebb ülése esik? (Thomas Mann: Halál Velencében)
  • Vízibuszok: menetrend szerinti közlekedésű járművek. Fajtái: a vaporetto (220 fős) és a gyorsabb motoscafo (130 fős). A vízibuszokat az ACTV társaság üzemelteti.
  • Vízitaxik: tulajdonképpen motorcsónakok, melyek magánkézben vannak.

Hasznos információk[szerkesztés]

Szálláshelyek[szerkesztés]

  • B&B Faronhof, via seriola veneta sx 51, 30034, Tel. +39 041 428363 Fax. +39 041 5639755, [1]
  • Hotel Al Ponte Mocenigo, S. Croce, 2063, Tel. +39 041.5244797, Fax. +39 041.2759420, [3]
  • Casa dei Pittori, calle delle oche 1032 a, [7].  edit
  • Hotel Castello, Campo SS. Filippo e Giacomo, Castello 4365 - 30122, tel +39 041.5234545, fax +39 041.5211023 [11].
  • Hotel Elite, Via Forte Marghera, 119 - 30173, tel=+39 041 533 0740, fax +39 041 533 0730 [12].
  • Hotel La Forcola Cannaregio 2353, 30121, Tel. +39 041 5241484 Fax +39 041 5245380, [16]
  • Hotel Santa Lucia, Cannaregio 358 - 30121, tel=+39 041.715180, fax +39 041.715180 [20].
  • Hotel Trieste, Via Trento 2 - 30171, Tel. +39 041.929462, Fax +39 041.922221, [22].

Vendéglátóhelyek[szerkesztés]

  • Hotel Ala, San Marco 2494 (campo Santa Maria dei Gigli), +39 041 5208333 (, fax: +39 041 5206390), [25].  edit
  • AVOGARIA Locanda & Restaurant, Calle dell'Avogaria, San Sebastiano, Dorsoduro 1629 | 30123 - Venezia, +39 041 2960491 (, fax: +39 041 5205741), [26]. Ristorante dalle 12:30 alle 15:30 e dalle 19:30 alle 24:00.  edit
  • Centrale Restaurant Lounge, San Marco, Piscina Frezzeria n°1659/B | 30124 - Venezia, +39 041 2960664 (, fax: +39 041 5205282), [27]. ristorante e cocktail bar sono aperti dalle 18:30 alle 02:00.  edit

Források[szerkesztés]

  • Fajth Tibor: Itália (Panoráma útikönyvek, Athenaeum Nyomda, Bp. 1980) ISBN 963 243 235 5
  • Wellner István: Velencétől Rómáig. Panoráma K. 1974. ISBN 963 243 012 3
  • Wolfgang Thoma: Velence (Polyglott útikönyvek, Pegazus Rt. 1990)
  • Alta Macadam: Velence (Kék útikönyvek, Corvina., 1994)
  • Velence (Velencei kiadás magyarul)
  • Venedig (Storti Edizioni, Mestre 1993.)
  • Loretta Santini: Venedig Fotorapidacolor Terni 1971
  • Pogány Frigyes: Velence Corvina K. Bp. 1979. ISBN 963 13 0608 9

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Térképek:

Velence megmentése:

Velence kultúrája:

Hírek:

Velence témához kapcsolódó forrásszövegek a Wikipédiában.


Változatok

Műveletek

Docents

Más nyelveken

egyéb oldalak