Tiszaföldvár

A Wikitravelből

Tiszaföldvár Jász-Nagykun-Szolnok megye közepén, egy földhalomra épült. 1750-ben népesült be. Kapcsolódó oldalak: Rákóczifalva

Tiszaföldvár a Közép-Tiszavidékhez tartozó Nagykunság Szolnok-Túri-sík kistájegységében, Szolnoktól délre, a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet alsó szakaszán a Tisza folyó középső szakaszán, a bal parton, a Tiszazug északi részén fekszik. A várostól legközelebb északra Martfű, délre Cibakháza, keletre Mezőhék található.

[szerkesztés] Nevezetességei

  • Református templom - A város központi részén helyezkedik el. Késő barokk stílusban épült, 1788-ban szentelték fel. Egyhajós építmény, homlokzat előtti galériás toronnyal. A II. József által kiadott türelmi rendelet értelmében bejárata egy mellékútra nyílik, tornya is a főúttól mért legtávolabbi templomoldalra került. Így a templom mintegy „hátat fordít” a főútnak. A hajó két végén három-három ívvel alátámasztott kórus található, a bal oldalán pedig fakarzat húzódik. Orgonája hangversenyek tartására is alkalmas. A mennyezet kazettás, a falak fehérek, a padok szürkék, csak a turcsa szószék díszítése és a kazetták közepének rózsái aranyozottak. A templomkertben a régi temető több értékes sírköve látható. A torony kerengőjéből az egész települést be lehet látni. A főtérre néző jelenlegi főbejárata csak az 1929. évi renoválás során kapta meg a díszesebb, barokkos formáját.
  • Evangélikus templom - A templomot 1855-ben építették késő klasszicista stílusban. Egyhajós épület, egyenes záródású szentéllyel. A főbejárat előtti magas, oromzatos timpanonnal ellátott portikuszt két sarokpillér és két oszlop tartja. A hajó központi, négyzetes része csehsüveg boltozatú. Az oltár feletti rész, valamint a torony mellett lévő karzat hosszanti dongaboltozattal fedett. Berendezése klasszicista stílusú.
  • Katolikus templom - 1894-ben emelték Szűz Mária és Szent István tiszteletére a kéttornyú, színes téglás, neoromán-neogótikus stílusban készült templomot. Szentélyében Szűz Máriát, a sekrestyében pedig Keresztelő Szent Jánost ábrázoló ablak van. Az oltárkép Szent Istvánt ábrázolja, amikor a koronát felajánlja Szűz Máriának. A templomban lévő „Szentföldi kiállítás” a Szentföldön tett egyházközségi kirándulások gyűjteményéből áll. A templomkertben épült a lourdesi barlang, ami körül nyíl alakú márványtáblák jelzik a legnagyobb Mária-kegyhelyek irányát és távolságát.
  • Római katolikus templom - A homoki részen a Döbrei János úton található római katolikus templomban őrzik a torinói halotti lepel egyetlen magyarországi másolatát, Dinnyés Lajos alkotását. A 436 x 110 centiméteres vászonra pontosan rávitt mindent, ami az eredetei torinói halotti leplen látható.
  • Tiszttartói lakás - A Kossuth út bal oldalán a 101. szám alatt van az egykori tiszttartói lakás, amelyben 1849. március 15-én – a korabeli feljegyzések szerint – járt Kossuth Lajos is, a szolnoki csata előkészítése során. A ház falán márványtábla emlékeztet a nagy eseményre. Az épület helyi védelem alatt áll. Ebben a házban született Somogyi Károly, a szegedi Somogyi Könyvtár alapítója.
  • Tiszazugi Földrajzi Múzeum - Hosszú ideig a református templom melletti egykori iskolaépületben működött a Tiszazugi Földrajzi Múzeum. A gyűjtemény létrehozása dr. Varga Lajos gimnáziumi tanár és Szlankó István múzeumigazgató nevéhez fűződik. A múzeum szakgyűjteményének túlnyomó részét a Tiszazug természeti, gazdasági földrajzára, helytörténetére vonatkozó anyag teszi ki: mintegy kétezer természettudományos, ezernyi néprajzi, kétezernél több történeti dokumentációs, kb. tizenkétezer adattári anyag gyűlt össze, s amellett számtalan negatív, dia, könyv, folyóirat és térkép. A múzeum őslénytani gyűjteménye a harmadik legnagyobb Magyarországon. A gyűjtemény kiemelkedő darabja a Tisza medréből 1968-ban kiemelt bödönhajó. A múzeum 2006. évtől a Kossuth L. út 101. szám alatt várja a látogatókat.
  • Kossuth tér - A századforduló táján alakult ki a város történelmi hangulatot árasztó építészeti együttese a Kossuth téren, ahol Kossuth Lajos egész alakos bronzszobra áll. A szobrot Poroszlai Sándor tiszaföldvári születésű szobrászművész készítette a helyiek felkérésére 1914-ben. A szobor mellett található az 1894-ben fúrt ártézi kút díszes kőmedencéje. A kút fölé hajol – a szájhagyomány szerint a kút fúrásakor ültetett – tölgyfa hatalmas lombkoronája. A kút és a tölgyfa egyaránt helyi védelem alá tartoznak. A parkot gondozott díszkert, padok, valamint körben felállított kovácsoltvas kandeláberek teszik kellemessé. A park négy oldalán álló épületek: Tiszaföldvár Város Polgármesteri Hivatal, Kollégium (egykori járási székház), református templom és az egykori közfürdő.
  • Somogyi-emlékmű - A katolikus templom előtti kis téren a szegedi Somogyi Könyvtár alapítójának, Somogyi Károlynak az emlékműve áll.
  • Aradi Vértanúk emlékműve - Az emlékoszlopon a vértanúk faragott arcmása látható. A városban megtekinthető továbbá az I. és II. világháború és az 1956-os forradalom hősei emlékére állított emlékmű.
  • Fürdő - A létesítményt a Tiszaföldvári Víz- és Csatornamű Kft. üzemelteti. A fürdő 71 °C-os termálvize gyógyhatású. Az alkálikloridos, hidrogénkarbonátos termálvíz reumatikus, ízületi betegségeket enyhít. A strand mellett üdülőterület és sátorozásra alkalmas terület is található. A földvári strand nagy népszerűségnek örvend az edzőtáborozó sportolók körében, több egyesület is a településen tartja nyári felkészülésének egy részét. A létesítmény területén melegkonyhás étterem, büfé található. Strandröplabda, futball és vízilabdázási lehetőség, továbbá lovaglásra alkalmas terep várja az ide látogatókat.
  • Pálinka, Hungarikum - Az ország legjelentősebb pálinkaversenyén egy tiszaföldvári szeszfőzdés, Szicsek János tarolt: egy arany-, egy ezüst- és két bronzérme jelezte, igazán komoly szakmai munkát végez a vállalkozó. Szicsek János emellett Budapesten létrehozta a Magyar Pálinka Házát, ahol a hungarikumnak számító szeszes ital kultuszának megteremtése mellett a kisebb főzdék termékeinek szeretne megfelelő helyet biztosítani.

[szerkesztés] Közlekedés

[szerkesztés] Megközelíthetősége

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Tiszaföldvár témához kapcsolódó forrásszövegek a Wikipédiában.