Az InterRail egy európai vasúti ajánlat, amely egy vagy több országban korlátlan utazást tesz lehetővé. 2007. április 1-étől az ajánlat tarifarendszere gyökeresen megváltozott a korábbiakhoz képest, és ugyanekkortól a korábbi EuroDomino ajánlatot is magába foglalja. Nagyon hasznos lehet, de egyes földrajzi egységekben számos kedvezőbb ajánlat is létezik.
A bérletet csak európai lakosok válthatják, és nem érvényes a tulajdonos lakhelyéül szolgáló országban. Itt 50%-os kedvezményt vehet igénybe a határpontokig történő utazásokhoz.
Alapvetően két típus létezik, az InterRail Globál Bérlet, amellyel Európában belül szinte bárhova utazhatunk, illetve a csak egy országra érvényes InterRail Egyországos bérlet. Mindkétfajta bérlet többféle időtartamra is megvásárolható; az egyországos bérletek mindegyike, illetve egyes globálbérlet érvényességi napjait szabadon ki lehet jelölni egy időtartamon belül (egyországos bérletek esetében 1 hónapon belül), de léteznek olyan változatok is, amelyek csak egymást követő napokon érvényesek korlátlanul.
A bérleteket három korosztálynak: a gyerekeknek (12 év alatt), a fiataloknak (26 év alatt az érvényesség első napján) és a felnőtteknek (26 év felett) ajánlják. A korábbi idős (60 év feletti) kedvezményezett kategória megszűnt.
A bérlettel konkurens ajánlat kevés van. Ilyen például az Eurolines Pass, amely több európai nagyváros között tesz lehetővé buszos utazást valamivel olcsóbban. Hátránya, hogy kevesebb nemzetközi busz létezik, mint vonat, illetve hogy a nagyvárosokon kívül minden más elérése csak saját költségre történhet.
A bérlet (korábbi gyakorlattal ellentétben) nem igényel semmilyen egyéb dokumentumot, csak egy útlevelet vagy személyi igazolványt (aminek a száma a jegyen is szerepel). A pótdíj vagy helyjegy köteles vonatokra a pótjegyet általában előre meg kell lenni, de pár helyen a vonaton is meg lehet venni (Csehország, Görögország, Svájc, Szlovénia). Szintén ki kell fizetni, ha fekvőhelyes vagy hálókocsin szeretnénk utazni (egyes hálókocsik 1. osztályú jegyet igényelnek, ezek csak 1. osztályú InterRaillel vehetők igénybe).