Győr-Moson-Sopron megye
A Wikitravelből
Tartalomjegyzék
Győr-Moson-Sopron megye Nyugat-Dunántúl legészakibb megyéje, Magyarország északnyugati részén. Délről Vas és Veszprém megye, keletről Komárom-Esztergom megye határolja. Északkeletről Szlovákiával, nyugatról Ausztriával határos. Megyeszékhelye Győr. Megyei jogú városai: Győr, és Sopron.
[szerkesztés] Turizmusa
A megye fő turisztikai vonzerejét a számtalan értékes műemlék, Győr és Sopron történelmi hangulatú belvárosa, a kisvárosok és falvak barokk templomai, kastélyai, valamint a nagy hagyományú borkultúra jelenti. Sokan keresik fel a barokk stílus gyöngyszemének tekintett fertődi Esterházy-kastélyt és a magyarság egyik nemzeti zarándokhelyének számító nagycenki Széchenyi-kastélyt. Különleges értéket képvisel a Pannonhalmi Bencés Főapátság és a Fertő-táj, amelyek a világörökségi listán is szerepelnek.
Győr-Moson-Sopron megye területén a turisztikai látnivalók többsége a nagy-, és kisvárosi településeken vagy azok közelében találhatók meg. A kisebb községekben ugyanakkor a falusi vendéglátás a békés, nyugodt kikapcsolódás lehetőségét, illetve a ”magyaros vendégszeretet” kínálja. Jó példaként említhető az alig párszáz lakosú Ravazd a Sokorói-dombság lábánál, a Győrből a Balatonra vezető út mentén. A hagyomány szerint IV. Béla 1241-ben a tatárok elől menekülve, megpihent itt, s ahol a kardját leszúrta, forrás fakadt. A lakosság megőrizte a hagyományt és a forrás fölé 1792-ben építményt emelt. Rajta márványtábla őrzi az eseményt. Rövid sétával egy kis helyi múzeum, illetve egy útszéli vendéglő érhető el. Dicséretes példája annak, hogy a táj adta, ember teremtette értékegyüttes, hogyan teremti meg az itteni térség turisztikai vonzerejét, illetve kuturális programok lehetőségét.
Győr-Moson-Sopron megye nem csak történelmi értékekben és táji szépségekben, hanem ízekben is gazdag. A térség messze földön híres szakácskultúrája sok régi ízt is megőrzött és a mai éttermek asztalára is beemelt. Talán sehol sem olyan jogos, mint ebben a megyében a „történelmi” jelző, annak ellenére, hogy a Sokoró-Pannonhalmi kistérség tíz szőlőtermelő települését csak 1990 óta sorolják a borvidékek közé. A szőlőtermesztés első írásos említése a Pannonhalmi Apátság alapítólevelében olvasható. A borászat mindig meghatározó szerepet játszott a rend gazdaságában. Sopron életében is mindig meghatározó volt a bor. 1297-ben III. András szabadalomként adta a városnak a borkereskedelem jogát. 1333-ban Károly Róbert meghagyta a határszéli ispánoknak, hogy „a soproni polgárokat amidőn saját boraikat szállítják, útjukban ne zaklassák”. A két borvidék egyre nagyobb szerepet kap a megye turizmusában. Egyre többen várják a pincelátogatásra, borkóstolásra az ideérkezőket. Az évente visszatérő rendezvények, borversenyek, szüreti mulatságok pedig messzi földre elviszik hírét a vidék finom borának.
A megyében számos védett természeti érték is található. Van, amelyik nagyobb összefüggő területet alkot. Ilyen a Fertő vagy a Hanság, és a térség hajdani természetes állapotát őrző további természetvédelmi területek, pl. a Szigetköz erdei és nádasa. A megyének számos olyan természeti értéke is van, amely emberi kéz munkája, mint a kastélyparkok vagy arborétumok. Vannak, amelyek várostól távol találhatók, és van olyan, amelyet körülölel egy település.
Győr-Moson-Sopron megye turisztikai vonzerejéhez hozzájárul az itt élők leleménye és szorgalma. A természeti és a történelem adta lehetőségek a zene és a sport, az előadó-művészet és a tánc sok-sok programa egészíti ki. Széles a választék a lelkes amatőröktől a világhírű együttesek méltán híres produkciójáig a nagyvárosok terein vagy a kis falvak kicsi templomaiban. A Dunántúl egész nyugati felére jellemző, hogy a kulturális rendezvények és szabadidős lehetőségek szervesen illeszkednek a régió mindennapi életébe.
[szerkesztés] Tájak
[szerkesztés] Városok
[szerkesztés] További látnivalók
- Fertőd - Esterházy-kastély (Fertőd)
- Lébény – román apátsági templom
- Nagycenk – Széchenyi-kastély
- Sopronhorpács – román templom
- Soproni borvidék
Abda | Acsalag | Ágfalva | Agyagosszergény | Árpás | Ásványráró | Babót | Bágyogszovát | Bakonygyirót | Bakonypéterd | Bakonyszentlászló | Barbacs | Beled | Bezenye | Bezi | Bodonhely | Bogyoszló | Bőny | Börcs | Bősárkány | Cakóháza | Cirák | Csáfordjánosfa | Csapod | Csér | Csikvánd | Csorna | Darnózseli | Dénesfa | Dör | Dunakiliti | Dunaremete | Dunaszeg | Dunaszentpál | Dunasziget | Ebergőc | Écs | Edve | Egyed | Egyházasfalu | Enese | Farád | Fehértó | Feketeerdő | Felpéc | Fenyőfő | Fertőboz | Fertőd | Fertőendréd | Fertőhomok | Fertőrákos | Fertőszentmiklós | Fertőszéplak | Gönyű | Gyalóka | Gyarmat | Gyóró | Gyömöre | Győr | Győrasszonyfa | Győrladamér | Győrság | Győrsövényház | Győrszemere | Győrújbarát | Győrújfalu | Győrzámoly | Halászi | Harka | Hédervár | Hegyeshalom | Hegykő | Hidegség | Himod | Hövej | Ikrény | Iván | Jánossomorja | Jobaháza | Kajárpéc | Kapuvár | Károlyháza | Kimle | Kisbabot | Kisbajcs | Kisbodak | Kisfalud | Kóny | Kópháza | Koroncó | Kunsziget | Lázi | Lébény | Levél | Lipót | Lövő | Maglóca | Magyarkeresztúr | Máriakálnok | Markotabödöge | Mecsér | Mérges | Mezőörs | Mihályi | Mórichida | Mosonmagyaróvár | Mosonszentmiklós | Mosonszolnok | Nagybajcs | Nagycenk | Nagylózs | Nagyszentjános | Nemeskér | Nyalka | Nyúl | Osli | Öttevény | Páli | Pannonhalma | Pásztori | Pázmándfalu | Pér | Pereszteg | Petőháza | Pinnye | Potyond | Pusztacsalád | Püski | Rábacsanak | Rábacsécsény | Rábakecöl | Rábapatona | Rábapordány | Rábasebes | Rábaszentandrás | Rábaszentmihály | Rábaszentmiklós | Rábatamási | Rábcakapi | Rajka | Ravazd | Répceszemere | Répcevis | Rétalap | Románd | Röjtökmuzsaj | Sarród | Sikátor | Sobor | Sokorópátka | Sopron | Sopronhorpács | Sopronkövesd | Sopronnémeti | Szakony | Szany | Szárföld | Szerecseny | Szil | Szilsárkány | Táp | Tápszentmiklós | Tarjánpuszta | Tárnokréti | Tényő | Tét | Töltéstava | Újkér | Újrónafő | Und | Vadosfa | Vág | Vámosszabadi | Várbalog | Vásárosfalu | Vének | Veszkény | Veszprémvarsány | Vitnyéd | Völcsej | Zsebeháza | Zsira
| Magyarország megyéi |
|---|
|
Budapest főváros |
Csonk szócikk.
| Ez a szócikk egy csonk, és a figyelmedet igényli, mert kevés információt tartalmaz. Segíts te is, hogy informatívabb szócikk lehessen! |

