Abu Dhabi

A Wikitravelből

Abu Dhabi (arabul أبو ظبى; nyugati átírásváltozata Abū Z̧aby, régebben magyarul is Abu Dhabi) az Egyesült Arab Emírségek, valamint az azonos nevű társemirátus fővárosa, egyúttal Dubai után az ország második legnépesebb városa (398 695 fő, 1995)

Az üzleti élet és a turizmus közel-keleti központja. A 700 ezer lakosú város a második helyet foglalja el a hét emirátust alkotó Egyesült Arab Emirátusok között, melynek fővárosa. Az ellentétek városának is nevezik, hiszen itt a legmodernebb üvegpaloták ugyanúgy részei a városnak, mint a régi széltornyokkal díszített házak és a város határában kezdődő homoksivatag. Így a Kelet és Nyugat, a régi és az új mesés gazdagsága tárul az idelátogató elé. Európai szemmel nézve egzotikus világ, mert hagyományaik épp oly jelentős szerepet kapnak mindennapjaikban, mint a legmodernebb és legdrágább technológiával felépített újdonságaik.

A várost 1761-ben alapította a közeli Liva-oázisban élő Bani Jas-törzs, s 1769-ben maguk a törzs vezetői is ide helyezték át székhelyüket a közeli al-Dzsivából. Abu-Dzabi történelmét a 19. század folyamán a szomszédos törzsekkel folytatott hadakozás jellemezte, s az állandósuló viszályok következményeként a város számottevően nem is fejlődött, a 20. század elején mindössze 6000 lakosa volt. Ugyanakkor egyre növekedett a brit befolyás, és az abu-dzabi emír, Zaid ibn Kalifa (uralkodott 1855–1908) 1892-ben Nagy-Britannia protektorátusa alá helyezte emirátusát. Uralkodása hátra lévő esztendeiben birodalma a Perzsa-öböl térségének egyik legvirágzóbb kereskedelmi központja lett, nem utolsósorban a helyi gyöngyhalászat fejlesztésének köszönhetően, de a város fejlesztésére nem fordított kellő figyelmet. Halálát követően a vidék ismét elveszítette jelentőségét.

A város életében nagy változást hozott 1958, amikor felfedezték a közelben rejlő hatalmas kőolajmezőket, amelyeknek 1962-ben megindult kitermelése rendkívül gazdaggá tette az emírséget, és magát a várost is. A kezdeti időkben, Sakbut ibn Szultán konzervativizmussal jellemezhető uralkodása (1928–1966) alatt az életszínvonal még csak lassú ütemben emelkedett, az 1966-ban trónra került Zaid ibn Szultán uralkodása alatt azonban megindult Abu-Dzabi rohamléptékű felvirágzása. A kőolaj-kitermelésből befolyó jövedelemnek köszönhetően az 1966-ban még csak 20 ezres lakosú városkából a 20. század utolsó negyedében kiépült a ma ismert, korszerű infrastruktúrájú Abu-Dzabi, a térség egyik ipari-gazdasági központja, saját nemzetközi repülőtérrel.

1971-ig a britek kivonták csapataikat a térségből, s Abu-Dzabi 1971 decemberében az immár független Egyesült Arab Emírségek ideiglenes fővárosa lett. Itt kaptak helyet az államszövetség kormányzati szervei, de Abu-Dzabi fővárosi státusát ötévenként újítják meg, s különféle tervek ismertek Dubaj és el-Ain fővárossá fejlesztéséről is.

Változatok

Műveletek

Docents

Más nyelveken